Infostart.hu
eur:
364.8
usd:
325.32
bux:
141671
2026. október 12. hétfő Miksa

Ilyen állandó kiállítások lesznek a pannonhalmi látogatóközpontban

Három állandó kiállítást terveznek a pannonhalmi Apátsági Major Látogatóközpontba, amely várhatóan a nyár közepétől fogadhatja az érdeklődőket - közölte a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Bencés Főapátsága.

Tájékoztatásuk szerint a korszerű, interaktív, a maga nemében egyedülálló turisztikai központ helyet ad majd egy regionális kiállítótérnek, amelyben időszakos kiállítótermeket, egyben multifunkcionális rendezvénytereket is kínálnak. Ezekben különleges, jelentős érdeklődésre számot tartó kiállítások kaphatnak helyet.

A három kiállítótér közül az elsőben a középkori latin kereszténység képi kultúrájába tekinthetnek be az érdeklődők a Kép és kereszténység - Vizuális médiumok a középkorban című tárlat segítségével. Ebben az időszakban a képek túlnyomó többségének funkcióját a keresztény vallás igényei és céljai határozták meg, kimondottan világi céllal kevés mű született, a művészet a művészetért fogalma pedig ismeretlen volt. A képek ezt a vallási funkciót változatos anyagi hordozókon keresztül töltötték be. A vászonra festett, bekeretezett olajfestmény, amelyet az újkortól kezdve magával a képpel azonosítanak, csak 1500 körül kezdett elterjedni.

A második tárlat a Pannonhalmi Főapátság műgyűjteményének rejtett kincsei közé kalauzolja a látogatót, a nagyközönség által eddig szinte soha nem látott festmények, ötvösművek, textíliák, házi oltárok bemutatása révén. A több mint száz tételből álló gyűjtemény egyik legértékesebb darabja az 1482-ből származó, aranyozott ezüstből készült, sodronyzománccal díszített, a 19. század második felében átalakított Mátyás-kehely.

Harmadik állandó kiállításuk Pannónia szőlőskertje címmel Pannonhalma monostori szőlő- és borkultúráját mutatja be a major hatszáz méter hosszú pincerendszerében, tárgyi eszközökkel, fotókkal, írásos dokumentumok reprodukcióival, interaktív eszközökkel szemléltetik a gyártás folyamatát, külön teret szentelve a szerzetesi borfogyasztás, a borkóstolás, a kádármesterség témájának.

Az 1,4 milliárd forintból megújuló, addig üresen álló és omladozó majorsági épület rehabilitációja november végén kezdődött el.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Őrült térkép jelent meg Németországban: Hitler politikáját idéző módon rajzolná át Európát egy vezető AfD-s politikus

Őrült térkép jelent meg Németországban: Hitler politikáját idéző módon rajzolná át Európát egy vezető AfD-s politikus

Európa-szerte heves vitát váltott ki az a térkép, amelyet az Alternative für Deutschland (AfD) ifjúsági szervezetének egyik vezető politikusa osztott meg az X-en. A bejegyzésben szereplő térkép egy olyan Németországot ábrázolt, amely magába olvasztotta Ausztriát, Luxemburgot, Svájc nagy részét, valamint Franciaország, Lengyelország, Olaszország és más európai államok egyes területeit - írta meg a NEXTA és az Azernews.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×