"Nem szeretnénk, ha minden értelmetlenül menne tovább. De ha valaki képes valami pozitívumot hozni ebbe a tárgyalási folyamatba, amely jelenleg bizonyos mértékben megrekedt, akkor összességében nincs ellene kifogásunk" - mondta az orosz elnök.
Hangsúlyozta, hogy Oroszország nem a konfliktus befagyasztását, hanem a háború befejezését és a tartós béke megteremtését kívánja mind Ukrajnában, mind Európában. Oroszország készen áll a tárgyalási folyamatra mindazokkal, akik ezt szeretnék - tette hozzá.
Kitért arra is, hogy Jared Kushner, Donald Trump amerikai elnök veje és Steve Witkoff békemissziókért felelős elnöki megbízott szívesen látott vendégek Oroszországban. Mint mondta, az amerikai elnök bizalmát élvezik, "ami nagyon fontos, hiszen enélkül lehetetlen bármilyen tárgyalást folytatni".
Putyin szót ejtett a háborús helyzetről is. hangsúlyozta, hogy
Oroszország fokozza a "különleges katonai művelet" övezetében offenzívája ütemét és folytatni fogja azt az ukrán fegyveres erőket kiszolgáló katonai, kikötői, logisztikai, védelmi ipari és egyéb létesítmények ellen.
Hangsúlyozta, hogy csak augusztusban az orosz hadsereg 270 négyzetkilométernyi területet és 15 települést vont ellenőrzése alá a "Donyecki Népköztársaság" területén. Mint mondta, már utcai harcok folynak Orihivban és a fontos logisztikai központnak számító, megerődített Dobropillja városban, emellett folytatják Szumi és Harkiv régiókban az orosz-ukrán határ mentén egy úgynevezett biztonsági övezet kialakítását.
Hozzátette, hogy az orosz csapatok 12 kilométerre vannak Szumi városától. A harkivi régió északkeleti felében az ukrán fegyveres erők mintegy kétezer katonáját fogták ostromgyűrűbe. Putyin szerint ukrán katonák egy másik nagyobb egységét az Oszkili víztározó keleti partján kötötték le és most ezen egység felszámolása zajlik.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy jelenleg a drónok jelentik a legnagyobb kihívást a harctéren, de megbirkóznak velük. Elmondta, hogy Oroszországnak már csak az ukrán fegyveres erők támadásai miatt megrongálódott olajfinomítók 10 százalékát kell helyreállítania.
Kijelentette egyben azt is, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a légitársaságokhoz intézett figyelmeztetése - miszerint az ukrán drónok gyakorlatilag lezárnák az orosz légteret - "állami terrorizmusnak" tűnik, és Moszkva megtalálja a módját, hogy erre reagáljon. Leszögezte, hogy "terroristákkal" nem lehet tárgyalni.
Beszélt arról is, hogy Oroszország nem támadja az ukrán vezetést, mivel szükség lesz tárgyalópartnerekre, ha az ukrán fél békés úton kívánja megoldani a kérdéseket.
Az orosz elnök kitért arra is, hogy véleménye szerint a német hatóságok új, Oroszország-ellenes döntései az ország belpolitikai helyzetéhez és különösen Friedrich Merz kancellár nehéz helyzetéhez kapcsolódnak. "A kancellár helyzete belpolitikai szempontból bonyolult" - mondta Putyin újságírók kérdéseire válaszolva. Úgy fogalmazott, hogy Merz nem védi Németország érdekeit, hanem kiárusítja azokat.
Kedden a német kormány hivatalosan Oroszországot tette felelőssé a lipcsei repülőtéren történt drónincidensért, és egy sor ellenintézkedést is bejelentett, köztük a bonni orosz főkonzulátus bezáratását és a berlini Orosz Ház működéséről szóló megállapodás felmondását.



