Infostart.hu
eur:
377.08
usd:
322.53
bux:
0
2026. április 10. péntek Zsolt
Nyitókép: Pixabay

Újabb gyanúsítottak kerültek elő Louvre-ügyben

Az öt újabb gyanúsítottra összehangolt akció keretében, egy időben csaptak le a francia rendőrök. A múlt héten elfogott emberek részben már beismerték bűnrészességüket.

Öt újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Louvre-ban történt műkincsrablás miatt – közölte csütörtökön az RTL francia rádióállomás.

Az öt személyt egyszerre, különböző helyszíneken tartóztatták le a párizsi régióban október 29-én, szerdán 21 óra körül – mondta el a rádiónak csütörtökön Laure Beccuau párizsi ügyész.

A múlt hét végén már őrizetbe vettek két gyanúsítottat, akikről Beccuau szerdán elmondta, hogy „részben beismerték” részvételüket a rablásban.

Az ügyész szerdán azt is közölte, hogy egyelőre semmi nem utal arra, hogy a tetteseknek bűntársaik lettek volna a múzeumon belül, de nem zárható ki annak a lehetősége, hogy a rablásban többen vettek részt, mint a biztonsági kamerák által észlelt négy bűnöző.

A maszkot viselő rablók fényes nappal törtek be a Louvre épületébe és nyolc felbecsülhetetlen értékű ékszert vittek el a koronaékszereket kiállító Apolló Galériából.

A műkincseket a hatóságok közlése szerint még nem sikerült megtalálni.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor rendkívüli üzenetet tett közzé, és egységre szólított fel

Orbán Viktor rendkívüli üzenetet tett közzé, és egységre szólított fel

„Az a veszély fenyeget, hogy amit felépítettünk, elveszíthetjük, ráadásul ellenfeleink semmitől sem riadnak vissza, hogy megszerezzék a hatalmat, külföldi titkosszolgálatokkal játszanak össze, tüntetést és balhét szerveznek már most” – fogalmazott péntek reggel Orbán Viktor, aki mindenkit arra buzdított a Facebook-oldalán közzétett videójában, hogy vasárnap menjen el szavazni és voksoljon a Fideszre.

Szakértő: egy markáns mintázatból látszik, mikor jöhet a fordulópont a tőzsdéken az olajkrízis után

Általában 7-8 hónap, amíg megnyugszik a piac egy-egy, az olajkereskedelmet érintő sokk után. A részvénypiacokon átlagban 170 kereskedési nap a visszarendeződés ideje – mondta az InfoRádióban a Portfolio elemzője, Mohos Kristóf.
inforadio
ARÉNA
2026.04.10. péntek, 18:00
Nagy Attila
a Nemzeti Választási Iroda elnöke
Tűzszünetet hirdetett Putyin, Pokrovszk elesett - Híreink az ukrán frontról pénteken

Tűzszünetet hirdetett Putyin, Pokrovszk elesett - Híreink az ukrán frontról pénteken

Vlagyimir Putyin orosz elnök rövid tűzszünetet hirdetett tegnap az ortodox húsvét alatt: a hétvégén leállítja Oroszország a támadóműveleteket. Most már ukrán térképeken is látható: Oroszország teljesen megszállta Pokrovszk és Mirnohrad városait Donyeck középső részén, a harcok már a településtől nyugatra és északra található falvakban dúlnak. A béketárgyalások teljesen megrekedtek, Donyeckben már csak három nagyobb várost ellenőriz az ukrán hadsereg. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×