eur:
397.77
usd:
364.2
bux:
89265.59
2025. március 17. hétfő Gertrúd, Patrik
Romos lakóház a kelet-ukrajnai Donyecki területen fekvő, az orosz hadsereg által ostromlott Bahmutban 2023. február 27-én.
Nyitókép: MTI/AP/Jevhen Tyitov

Az ukrán védelmi miniszer Bahmut elestéről beszélt

Az ukrán védelmi miniszter szerint nem lehet kizárni, hogy az orosz csapatok elfoglalják a Donyeck megyei Bahmutot.

Olekszij Reznyikov a Bild című német lapnak egy pénteken ismertetett interjúban úgy fogalmazott, hogy Moszkva legfeljebb egy „kis győzelmet” aratna Bahmut elfoglalásával, és míg a várost hatodik hónapja ostromló orosz fegyveresek közül naponta nagyjából ötszázan esnek el vagy sebesülnek meg, az ukrán csapatok veszteségei sokkal kisebbek.

Mint mondta, nem áll módjában pontos adatokat közölni az ukrán veszteségekről, de azt elmondhatja, hogy van egy különbség az orosz és az ukrán harci felfogás között. Az orosz vezetés a „húsdaráló” taktikát alkalmazza, számukra a katona csupán „ágyútöltelék”, Ukrajnának viszont „minden egyes katona élete értékes”, ezért a taktika alapja az emberélet kímélése – fejtette ki a miniszter.

Kiemelte, hogy a harctéri helyzet és az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás alakulása alapján lát esélyt arra, hogy még az idén véget ér a háború, méghozzá ukrán győzelemmel.

Hozzátette: azzal számol, hogy hazája a harckocsik után hamarosan harci repülőgépeket is kap Nyugatról. Valószínűleg ismét „koalíció” alakul, vagyis több ország segíti a védekezést repülőkkel, és az ukrán légierő így többféle új típussal rendelkezik majd.

Arról is szólt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel „soha” nem lesz tárgyalás a háború lezárásáról, a jövő „egyetlen lehetséges forgatókönyve” pedig „az összes ideiglenesen megszállt terület felszabadítása”, egészen az ország 1991-es határáig.

Címlapról ajánljuk
Megújítja állandó kiállítását és itthon soha nem látott műtárgyakat mutat be a Nemzeti Múzeum

Megújítja állandó kiállítását és itthon soha nem látott műtárgyakat mutat be a Nemzeti Múzeum

Közelebb kell hozni az állandó kiállítás tárgyait a mai korhoz, és eljött az ideje némi újításnak is – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az intézmény főigazgatója. Zsigmond Gábor arról is beszámolt, hogy jelenleg három nagy időszaki kiállítást készítenek elő, és a világ leghíresebb múzeumainak vezetőivel tárgyalnak közös együttműködésekről, Sanghajtól Jeruzsálemen át egészen az Egyesült Államokig.

Lecsap a fogyasztóvédelmi hatóság, keményen megbüntetik az indokolatlan áremeléseket

Azonnali ellenőrzéseket indít a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság annak érdekében, hogy a vásárlók tisztességes áron juthassanak hozzá az alapvető élelmiszerekhez. Az árrést, a saját márkás termékek arányát és a mennyiségi előírásokat is vizsgálják. Eitmann Norbert, a hatóság sajtófőnöke az InfoRádióban elmondta azt is, mekkora bírságok járnak az egyes előírások megszegéséért.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.18. kedd, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Újabb kulcsfigurát váltott le Zelenszkij, hamarosan beszélhet Trump és Putyin - Háborús híreink hétfőn

Újabb kulcsfigurát váltott le Zelenszkij, hamarosan beszélhet Trump és Putyin - Háborús híreink hétfőn

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hétvége során leváltotta Anatolij Bargylevycset, az ukrán fegyveres erők vezérkari főnökét. Utódja Andrij Hnatov lett. A háború kirobbanása óta ez a második csere a pozíción. Kedden telefonon fog beszélni egymással Donald Trump és Vlagyimir Putyin. Mindenközben az ukránok hivatalosan is elismerték, hogy kivonultak az oroszországi Szudzsa városából. A lendületet kihasználva az oroszok úgy tűnik, ismét megpróbálkoznak az észak-ukrajnai Szumi megszállásával. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 17. 21:12
×
×
×
×