eur:
414.92
usd:
398.43
bux:
78777.89
2024. december 19. csütörtök Viola

Kivizsgálják a volt szlovák rendőrfőkapitány halálát

Parlamenti képviselőkből és részben külföldi szakértőkből álló vizsgálóbizottság alakult Pozsonyban Milan Lucansky, volt szlovák országos rendőrfőkapitány vizsgálati fogságban történt halálának kivizsgálására - közölte az igazságügyi minisztérium.

Lucansky december 30-án halt meg az eperjesi (Presov) kórházban, miután - az igazságügyi minisztérium közlése szerint - egy nappal korábban öngyilkosságot kísérelt meg cellájában. A magasrangú rendőrtisztviselő halálának pontos körülményeiről hivatalos információk nem kerültek napvilágra, de sajtóértesülések szerint az ágyára melegítőfelsőjénél fogva felakasztva találtak rá.

A rendőr vezérezredes halála felháborodást váltott ki, és újabb bírálatok tárgyává tette Igor Matovic kormányát.

A történtek után lemondott a szlovák büntetésvégrehajtási igazgatóság (ZVJS) vezetője, s a haláleset független kivizsgálását kezdték követelni ellenzéki politikusok, ismert közéleti személyiségek, az elhunyt családja és ismerősei, illetve a vezérkari tisztek klubja.

A volt rendőrfőkapitány ügye már három héttel a halála előtt is nagy port vert fel, miután Lucanskyt a fogházból kórházba kellett szállítani egy tisztázatlan körülmények között szerzett súlyos fejsérüléssel. A sérülés okai mindmáig nem tisztázódtak, az esettel kapcsolatban azonban a hivatalos szervek azonnal kizárták az idegenkezűség lehetőségét, azt állítva, hogy Lucansky a magánzárkájában edzés közben szerezte a sérülését.

Később a sajtóba kiszivárgott az orvosi vizsgálat jegyzőkönyve, amelynek egyes állításai - a történtek kivizsgálását követelők szerint - nem összeegyeztethetőek a hivatalos szervek, köztük Maria Kolíková igazságügy-miniszternek a történtek kapcsán tett állításaival. Azt, hogy az ügy kapcsán várhatóan indítványozni fogják a miniszter visszahívását, már korábban jelezte a szlovák parlamenti legerősebb ellenzéki pártja, a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD), amelynek volt belügyminisztere, Robert Kalinák azt mondta, a volt rendőrfőkapitányt annak ellenére helyezték vizsgálati fogságba, hogy maga jelentkezett a rendőrségen, "pszichikai terrornak vetették alá", és az ellene felhozott vádakban egy tanút vagy más gyanúsítottat sem hallgattak ki. A Smer-SD európai parlamenti képviselőjén, Monika Benován keresztül hétfőn több európai uniós intézményhez - köztük az Európai Parlamenthez és az Európai Bizottsághoz is - nyílt levéllel fordult, az ügy kivizsgálását kérve. Lucansky halálának körülményeiről a pozsonyi parlament védelmi bizottságának csütörtöki ülésén is tárgyalni fognak.

A Lucansky ellen indított eljárást - halálára való tekintettel - közben lezárták a hatóságok.

A volt országos rendőrfőkapitány egyike volt azoknak a személyeknek, akiket a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vett őrizetbe novemberben és decemberben megvalósított - komoly visszhangot kiváltó - rajtaütései során. A rendőrségi akciósorozatban főként magasrangú rendőrségi, titkosszolgálati és más tisztségviselőket, illetve befolyásosnak tartott gazdasági szereplőket vettek őrizetbe. Az érintettekkel szemben többnyire korrupció, pénzmosás, hivatali jogkörrel való visszaélés, illetve bűnözői tevékenység támogatása jogcímén indítottak eljárásokat. Az őrizetbevételek sorozatát erős kritika érte a parlamenti ellenzék legerősebb szereplőinek, az előző kormány politikusainak részéről, akik azt állítják, hogy Igor Matovic kabinetje politikai küzdelemre használja a rendőrségi őrizetbevételeket. A volt országos rendőrfőkapitány végig tagadta az ellene felhozott vádakat.

Milan Lucansky tavaly augusztusban önként távozott a rendőrség éléről, döntését azzal indokolva, hogy nem élvezi a belügyminiszter bizalmát, illetve az sem az övét. Lucansky korábban többször bírálta a közel három évvel ezelőtti - közfelháborodást és belpolitikai válságot is kiváltott - újságírógyilkosság vizsgálatát, azt állítva, hogy a vizsgálatot elkapkodták. Az élettársával együtt meggyilkolt újságíró, Ján Kuciak ügyében indult per tavaly szeptemberben zárult, a gyilkosságok elkövetőjét elítélték, a megrendeléssel vádolt személyeket azonban felmentették.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×