eur:
394.32
usd:
370.28
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Járdára festett vonalak és lábnyomok jelzik a sorban álló emberek számára a koronavírus-fertőzés megelőzéséhez szükséges biztonságos távolságot egy milánói utcai étkezde előtt 2020. március 11-én. Olaszországban már meghaladta a tízezret fertőzöttek száma és 631 ember vesztette életét.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Matteo Corner

Az olasz maffia is beszállt a járványba

Az olasz hatóságok szerint a maffia segíti a koronavírus-járvány miatt bajba jutott családokat. Az uzsoraellenes rendkívüli kormánybiztos úgy véli, a járványnál is veszélyesebbnek nevezte a szervezett bűnözés terjeszkedését.

Annapaola Porzio szerint az egészségügyi veszélyhelyzetben a maffia jelentősen terjeszkedik,

anyagi segítséggel láncolva magához a családokat, és felvásárolja a vállalkozásokat.

A bűnszervezetek azonnali és szinte korlátlan anyagi segítséget képesek nyújtani a pandémia következtében bevétel nélkül maradt embereknek. A maffia a "kölcsönért" cserébe most még nem kér semmit, de jelentősen növeli tekintélyét és kiterjeszti csápjait a társadalom és az üzleti élet egészére, aminek súlyos következményei lehetnek - foglalta össze Annapaola Porzio az egészségügyi veszélyhelyzetben növekedő maffiaveszélyt a parlamenti beszámolójában, amelyet a sajtó szerdán ismertetett.

Az uzsora és a védelmi pénz elleni hatósági fellépés erősítésére kinevezett rendkívüli kormánybiztos ijesztőnek nevezte az utóbbi hónapokban tapasztalt csendet, vagyis hogy egyre kevesebb bejelentés érkezik a szervezett bűnözés miatti zsarolás vagy fenyegetés miatt. A kormánybiztos elmondta, a maffia is alkalmazkodott a járványhelyzethez, és "kevésbé agresszíven, de annál meggyőzőbben" lép fel.

A hatósági adatok szerint január 1. óta 183 bejelentés érkezett uzsora miatt a tavaly egész évben tett 353 feljelentés után. Tavalyelőtt pedig 568 jelzést kaptak.

Aggasztónak nevezte a hatósághoz fordulók számának erős csökkenését Luciana Lamorgese belügyminiszter is.

"Valami nem stimmel. Az uzsora áldozatai úgy tűnik, bizalmukat veszítették, talán a hosszú hatósági eljárás miatt"

- mondta. A belügyi tárca vezetője közölte, hogy év eleje óta több mint 19 millió euróval segítették azokat, akik az uzsora és a védelmi pénz elleni szolidaritási alaphoz fordultak. A legtöbben az északi Venetóból és a déli Campaniából kértek segítséget, 77 százalékban a kereskedelmi ágazatból.

A belügyminiszter a járvány március végi tetőzésekor hívta fel a figyelmet először arra, hogy a déli városokban a helyi szervezett bűnözés pénzt oszt az állás nélkül maradt családok között. Több maffiatag tüntetőleg teli bevásárlószatyrokkal mutatkozott az utcákon, jelezve, hogy a szervezet a mindennapi cikkek beszerzéséhez is segítséget nyújt. A kormány ezután 4,3 milliárd eurót bocsátott az önkormányzatok rendelkezésére a rászorulók élelmiszerellátásának biztosítására.

Sajtójelentések szerint jelenleg a camorra néven ismert nápolyi bűnszervezet Róma belvárosában vásárolja fel egymás után a turisták nélkül csődbe ment vendéglátóhelyeket. Az eladósodott tulajdonosokra azonban nyomást is gyakorol: ha a vendéglős nem akarja eladni az üzletét, figyelmeztetésként átlőve találja az étteremhez közeli utcai közlekedési táblákat.

Címlapról ajánljuk

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×