Infostart.hu
eur:
386.8
usd:
332.11
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Pixabay

Nagy csapást mértek az Iszlám Államra Törökországban

A török hatóságok elfogták és letartóztatták az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet törökországi parancsnokát, Mahmut Özdent - jelentette be kedden Süleyman Soylu török belügyminiszter.

Az Anadolu török állami hírügynökség értesülése szerint a férfit a dél-törökországi Adanában fogta el a terrorelhárítás. A gyanúsítottat onnan Isztambulba szállították, majd megkezdték a kihallgatását.

Soylu keddi Twitter-bejegyzésében azt is jelezte, hogy "jelentős tervek" voltak a férfi birtokában.

A belügyminiszter később újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy

Özden Irakból és Szíriából folyamatosan kapta az utasításokat arra vonatkozóan, hogy hozzon létre 10-12 fős csoportokat, és hajtson végre "megmozdulásokat" Törökországban.

Hozzátette: a férfivel kapcsolatban álló, letartóztatott IÁ-tagok kihallgatása is zajlik.

Soylu arról számolt be, hogy Özdenhez azon a múlt héten elcsípett dzsihadistán keresztül vezettek a szálak, aki AK-47-es gépkarabélyával Isztambulban készült merényletet elkövetni.

A tárcavezető egyúttal arra mutatott rá, hogy bizonyos dolgok "összezavarták", miután olyan terveket is találtak, amelyek egyáltalán nem jellemzők az Iszlám Államra. Soylu nem kifejezetten az utóbbira hozta fel példaként, de megemlítette, hogy politikusok elrablása és Szíriába csempészése is szerepelt a végrehajtandó megbízások között.

Az Iszlám Állam dzsihadistái 2015-ben és 2016-ban számos fegyveres támadást és robbantást hajtottak végre Törökországban, amelyek közel 300 halálos áldozatot követeltek. A szervezet egyik legutóbbi támadása során egy merénylő 2016 szilveszterén 39 embert agyonlőtt egy zsúfolt isztambuli mulatóban.

Törökországban azóta is rendszeresek a terrorszervezet feltételezett tagjai és támogatói elleni razziák.

Címlapról ajánljuk
Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Elromlott a hangulat: esik Amerika

Elromlott a hangulat: esik Amerika

Aránylag izgalommentesen zajlott ma a kereskedés az európai piacokon, de ez egyáltalán nem volt igaz a magyar tőzsdére, a BUX index ugyanis folytatta idei szárnyalását és 1,5 százalékkal magasabban zárta a napot. Messze kiemelkedett a magyar tőzsdei szereplők közül a Mol, miután az olajcég árfolyama 5 százalékot ralizott kifejezetten magas forgalom mellett. Az extrém mozgás alapvetően technikai indíttatású volt, hiszen tegnap tört ki felfelé a már 2022 eleje óta tartó oldalazó sávból a Mol részvénye, ezzel 2019 óta nem látott szintre került az árfolyam – a kulcsszintet átlépve most felbátorodhattak a vevők. Egyébként a szerb olajfinomító NIS potenciális felvásárlásával kapcsolatos spekuláció erősödése hajtja most elsősorban a sztorit, de az emelkedő olajárak is kedveznek.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×