Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
319.47
bux:
144316.22
2026. július 23. csütörtök Lenke
Bernie feliratú plakáttal gyerekek egy nagy amerikai zászló előtt, a Los Angeles-i Kongresszusi Központban, mielőtt megkezdődik a Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó Bernie Sanders vermonti független szenátor kampánygyűlése 2020. március 1-jén.
Nyitókép: MTI/EPA/Etienne Laurent

Elvileg ma eldőlhet, hogy ki lesz Donald Trump kihívója

Elemzők szerint Joe Biden volt alelnök helyzetét erősítheti, hogy Pete Buttigieg az úgynevezett szuperkedd, azaz a március 3-án egyszerre 14 tagállamban tartandó előválasztások előtt jelentette be visszalépését.

Miután a republikánusoknál nem akadt a hivatalban lévő elnöknek vetélytársa, ráadásul több államban az előválasztást is eltörölték, Donald Trump lesz a párt elnökjelöltje a novemberi elnökválasztáson is. Ennél valamivel bonyolultabb a demokraták helyzete. Ott tavaly még nagyon sokan kinézték maguknak a Fehér Házat, de aztán még esélyesnek mondott aspiránsok is kihullottak, vagy hátraléptek. Ráadásul bajlós árnyak vetültek a február 3-i első, Iowában tartott előválasztásra, ugyanis jelentős késéssel jöttek ki a részeredmények.

Nagy reményeket fűztek például Pete Buttigieghez, az indianai South Bend városka volt polgármesteréhez is. Ő vasárnap este jelentette be, hogy kiszáll a versengésből. Hétfő este hasonlóa n döntött Amy Klobuchar minnesotai szenátor is és Joe Bident támogatja majd.

Így ma

már csak öten mérettetik meg magukat az úgynevezett szuperkedden,

ami Magyarics Tamás szerint vízválasztónak számít. Az ELTE tanára emlékeztetett, a tizennégy államban tartott szuperkedd alkalmával az olyan nagy államokban, mint Kalifornia és Texas, adott esetben több delegátust is meg lehet szerezni, mint néhány kisebb államban együttesen.

A Demokrata Párt választási rendszerében vannak úgynevezett kötött delegátusok, valamint szuperdelegátusok. Előbbiek csakis arra az aspiránsra voksolhatnak a párt elnökjelölt-állító konvencióján, akikre választóiktól a megbízást kapták, a szuperdelegátusok azonban szabadon, bármelyik aspiránsra szavazhatnak. Az összesen 4765 delegátus közül a szuperdelegáltak száma 714.

Az utóbbi napokban magát demokratikus szocialistának valló Bernie Sanders iowai, New Hampshire-i és nevadai sikere után több olyan elemzés is napvilágot látott, amely meg nem nevezett demokrata párti tisztségviselőkre hivatkozva azt fejtegette, hogy

a párt vezető politikusai nem látnák szívesen az igen idős Sanders elnökjelöltségét.

Ezért, írta például a The New York Times lap is, a demokraták várhatóan nyílt, vagy más nevén vitatott konvencióra készülnek, amelyen megegyezéses alapon választják ki az elnökjelöltet. Egyes sajtóhírek szerint az egyik elnökjelölt-aspiráns, a milliárdos Mike Bloomberg kifejezetten erre törekszik.

Joe Biden múlt hétvégén egy CNN-interjúban vitatta, hogy a Sanders-nagygyűléseken megjelent nagy tömegek az amerikaiak általános véleményét jelenítenék meg. Úgy fogalmazott, az emberek nem akarnak forradalmat. Barack Obama egykori alelnöke egyébként mindenképp harcba száll a jelöltségért, a nyári elnökjelölt-állító konvención, akkor is, ha Bernie Sanders vermonti szenátornak lesz több delegátusa.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a törvényi minimumra csökkentjük az állami cégek vezetői létszámát, csökken a díjazásuk is
kormányzati tájékoztató percről percre

Magyar Péter friss bejelentései: a törvényi minimumra csökkentjük az állami cégek vezetői létszámát, csökken a díjazásuk is

Szerdán kormányülés volt délben, a miniszterelnök Köböl Anita kormányszóvivővel tesz bejelentéseket. Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg. Négy Eximbankhoz kötődő ügyben, 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tettek feljelentést, köztük a volt Szofitel-szálló és a Duna Aszfalt ügyében.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×