Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
A Hold világít az olimpiai jelképpel díszített párizsi Eiffel-torony mögött 2024. július 22-én, négy nappal a párizsi nyári olimpia kezdete előtt.
Nyitókép: MTI/AP/David J. Phillip

Őrültségből valóság: minden, amit az olimpiai megnyitóról tudni lehet

Balett a háztetőn, kötéltáncosok a Szajna felett, úszó zongora, lézershow az Eiffel-toronnyal – csak néhány, már publikus részlet a párizsi olimpia pénteki megnyitó ünnepségéről. A szervezők a francia történelem és kultúra sokszínűségét mutatják meg közel négy órában, egyedi körülmények között.

A legnagyobb szabadtéri show a Földön – nem kevesebbet ígérnek a párizsi olimpia szervezői a pénteki megnyitóra, amelynek legnagyobb részét a Szajnán tartják. Ez lesz az első alkalom a nyári olimpiák történetében, hogy nem egy stadionban rendezik a sportolói felvonulást – Buenos Aires volt az úttörő, az ottani ifjúsági olimpiai játékok megnyitóját tartották a főtéren –, ám azzal, hogy a folyót vonják be a franciák, még nagyobbat mertek álmodni.

„Soha senki nem csinált még ilyen show-t. A Szajna hat kilométeres szakaszán összesen 12 jelenetet mutatunk meg. A Szajna a színpadunk, Párizs a hátterünk” – mondta Bruno de Lavenére, a műsor egyik tervezője. Az ünnepség 98 százaléka élőben zajlik majd, 2 százalék lesz előre felvett elem.

Az előkészületek úgy zajlottak, hogy a kreatív csapat, Thomas Jolly művészeti vezető vezérletével maga is hajóra ült, és végigjárta azt a hat kilométeres szakaszt, az Austerlitz hídtól a Trocaderóig, ahol a felvonulás zajlik majd, és végignézték, hogy melyik helyszínből mi tudnak kihozni, a francia történelem melyik szeletét mutatják be. Azt tudni, hogy nem időrendi sorrendben villantják fel a múlt nagy eseményeit, hiszen a különböző épületek különböző korokat idéznek és különböző történeteket mesélnek el. A felvonulás érinti a Notre-Dame-ot, a Louvre-t, valamint természetesen az Eiffel-tornyot is bevonják.

„Franciaország története egymás mellé helyezett történetekből áll, széttartó, nem egyenes vonalú, hanem 360 fokos. És ez az, ami minket nagyon érdekelt, mert ez a történet befogadó, széleskörű, Franciaország nem egy eszme, hanem több eszme. Franciaország egy olyan történet, amely ráadásul történelme során soha nem szűnt meg építeni, konstruálni önmagát. Rendre újjáépíti önmagát. Az is nagyon francia dolog, hogy megkérdőjelezzük önmagunkat, hogy újra megvizsgáljuk magunkat” – mondta Jolly a műsor hátterére is utalva. Azt ígérik, hogy a show-ban az ország és történelme sokszínűségét is bemutatják, a lázadás hagyományával együtt.

Az ötletet, hogy egy ekkora showműsort adjanak elő nagy folyószakaszon egy olyan városban, ahol a legmagasabb terrorriadó van érvényben, még Emmanuel Macron elnök is őrültnek és nem túl komolynak tartotta. Aztán néhány nappal a megnyitó előtt már úgy fogalmazott: „Úgy döntöttünk, hogy eljött a megfelelő pillanat, hogy ezt az őrült ötletet megvalósítsuk és valóra váltsuk”.

Összesen 85 hajó és uszály szállítja majd a mintegy hétezer sportolót. A sort Jannisz Antetokunmpo NBA-sztár nyitja, hiszen ő a görögök zászlóvivője, majd következik a menekült sportolókból álló küldöttség, az utolsó hajón pedig a franciák lesznek. A magyar csapat zászlóvivője Böde-Bíró Blanka kézilabdázó és Tóth Krisztián cselgáncsozó lesz.

Sok dolgot titokban tartottak, de azt tudni, hogy miközben a sportolók a folyón hajóznak lefelé, táncosok, énekesek akrobaták mutatnak be merész mutatványokat a vízen, háztetőkön, hidakon és mesterséges szigeteken, pontonokon, de a műsorban helikopterek és úszó zongorák is feltűnnek. Történelmi műemlékek, háztetők, hidak, az ég és a víz egyidejűleg adnak helyszínt az egymást átfedő tánc-, zene-, akrobatika- és fényshow-knak Az Eiffel-toronyból egy hatalmas lézershow-t vezényelnek majd. Kötéltáncosok drótkötélen kelnek át a folyó felett, a francia balett sztárja, Guillaume Diop egy háztetőn lép fel, a BMX freestyle motorosok pedig hátraszaltót ugranak a víz felett. Fellép Aya Nakamura francia popsztár, akit rasszista támadások értek az év elején szereplése miatt, és várhatóan Charles Aznavour slágereit adja elő. 1996 után újra olimpiai műsorban énekel Céline Dion, aki állítólag Édith Piaf-számokat ad elő, és várhatóan Lady Gaga is fellép. A 3500 táncos – akik közül sokan sztrájkot helyeztek kilátásba a nem egyenlő fizetség miatt – ruháit négy hónapon át tervezték és készítették.

A műsor eredetileg 20.24-kor kezdődött volna, de ezt előrehozták 19.30-ra, hogy a természetes fényt is minél jobban használni tudják. A megnyitó három óra negyvenöt perces lesz. A Szajna mentén és a Trocaderón több mint 300 ezer ember figyelheti a megnyitót – az eredeti tervekben még 600 ezerrel számoltak, de biztonsági okokból ezt csökkentették. Az előkészületek így is több hetet vettek igénybe, sok metrómegállót lezártak, és kordonokat húztak fel, amelyeken csak azok mehettek át, akik a belső részeken laknak vagy dolgoznak.

A finálét a Trocaderón tartják, ide vonulnak a sportolók, és itt gyújtják meg a lángot is hivatalosan – hogy ki, azt még nem tudni. Ez általában a rendező ország egy ikonikus alakjának a megtiszteltetése. A sajtóban Zinedine Zidane aranylabdás és vb-győztes labdarúgó, Marie-Jose Perec egykori atléta, a 2015-ös terrortámadások túlélői vagy Omar Sy színész neve is előkerült esélyesként.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×