Infostart.hu
eur:
385.11
usd:
331.59
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Nagy-Britannia hatalmas összeget költ kibervédelemre, mégis megtörtént a baj

A brit védelmi miniszter szerint London milliárdokat költ a kibertámadások elleni védekezésre.

Sir Michael Fallon a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva határozottan leszögezte azt is, hogy az önálló brit nukleáris csapásmérő kapacitás informatikai rendszere tökéletesen védett az ilyen jellegű támadásoktól.

Fallon kijelentette: a brit kormány az alig több mint egy éve elvégzett átfogó biztonsági felülvizsgálat keretében a kibertámadásokat hivatalosan a nemzetbiztonságot fenyegető legnagyobb veszélyforrások közé sorolta, és 1,9 milliárd fontot (700 milliárd forintot) különített el az ilyen támadások elleni védelem megerősítésére.

A védelmi miniszter elmondta azt is, hogy e fejlesztési keretből jelentős összeget fordítanak a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) informatikai védelmére.

Az elmúlt napok globális kibertámadási hullámának egyik első célpontja az NHS volt, amelynek informatikai és távközlési rendszerei 46 angliai és skóciai körzetben hosszú órákra leálltak.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×