Infostart.hu
eur:
365.22
usd:
320.59
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Ezért utasították ki a BBC-tudósítót Phenjanból

Őrizetbe vették Észak-Koreában a BBC brit közszolgálati műsorszóró egyik újságíróját, és kiutasítják az országból, mert "tisztességtelenül" tudósított a kormányzó Koreai Munkáspárt kongresszusáról - jelentették hétfőn különböző médiumok.

A Hszinhua kínai hírügynökség idézett egy észak-koreai tisztségviselőt, aki elmondta, hogy a BBC újságírója "tisztességtelenül" tudósított.

Will Ripley, a CNN amerikai hírtévé tudósítójának beszámolója szerint pedig kollégáját, Rupert Wingfield-Hayest a phenjani repülőtéren vették őrizetbe, majd kihallgatták azzal a gyanúval, hogy tisztességtelenül jellemezte tudósításában Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt.

Maga a BBC úgy tudja, az észak-koreaiak elégedetlenek voltak Wingfield-Hayes beszámolóival, amelyek elsősorban a phenjani mindennapi életről szóltak.

O Riong Il, az észak-koreai nemzeti békebizottság főtitkára azt mondta, hogy az újságíró "elferdítette a tényeket", és "rossz hírét keltette az ország vezetésének és a rendszernek". Hozzátette, hogy a BBC munkatársa írásban bocsánatot kért, kiutasították az országból, és többé nem léphet Észak-Korea területére.

A brit műsorszóró tájékoztatása szerint Wingfield-Hayest két másik kollégája - Maria Byrne producer és Matthew Goddard operatőr - kíséretében vették őrizetbe múlt pénteken, amikor éppen el akartak utazni az országból. Az újságírót észak-koreai tisztségviselők nyolc órán keresztül faggatták, és aláírattak vele egy nyilatkozatot. Ezt követően mindhárom BBC-munkatársat kikísérték a repülőtérre.

A brit közszolgálati műsorszóró csapata a Koreai Munkáspárt kongresszusát megelőzően tartózkodott az országban: kutatóúton részt vevő Nobel-díjasok delegációját kísérték.

John Sudworth, a BBC ugyancsak Phenjanban tartózkodó tudósítója azt mondta, bennük is aggodalmak merültek fel Wingfield-Hayes egyik tudósítása miatt, amelyben az újságíró megkérdőjelezte egy kórház valódiságát.

Észak-Korea 12 ország 128 újságírójának engedélyezte a beutazást az országba, ahol pénteken kezdődött a 36 éve után először megrendezett, nagyszabású pártkongresszus. A rendezvényt tudósító újságírók minden lépését figyelemmel kísérik.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Bár hivatalosan nincs zár alatt a világ energiaellátásának legkritikusabb tengeri útvonala, a tankerhajók mégis félve használják a Hormuzi-szorost. Mindezek ellenére Szaúd-Arábia olajexportja nem csökkent. Vagyis a hónapok óta tartó krízisnek vannak gazdasági és politikai haszonélvezői is. Az InfoRádió Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét kérdezte.

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

Gyengül a forint: euró 366, a dollár 322 forint felett is járt. A magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is veszít értékéből. Közben jelentősen erősödik a dollár, amely az euróval szemben július vége óta nem látott szintre jutott, miután Michael Barr, a Fed egyik vezető tisztségviselője újabb, októberi kamatemelés lehetőségéről beszélt az erősödő inflációs nyomás miatt. A piac már 70 százalékos eséllyel áraz egy újabb amerikai kamatemelést, miközben a kötvénypiacon is rendkívül nagy mozgás alakult ki: a tízéves hozam a megadott adatok szerint 1,70 százalékponttal emelkedett, és 2007 júliusa óta nem látott szintre került.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×