Infostart.hu
eur:
388.63
usd:
329.91
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Pénteken tárgyalnak a mentőcsomagról az euróövezet pénzügyminiszterei

Az euróövezet pénzügyminiszterei pénteken ülnek össze, hogy döntsenek a Görögországnak nyújtandó segélycsomagról. Eközben a német kormány jelezte, hogy a megállapodás egyes pontjaival kapcsolatban kérdések vetődtek fel, ami azonban nem jelenti azt, hogy ne szavazná meg a segélycsomagot.

Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az Eurogroup elnöke szerdán késő délután bejelentette, hogy az euróövezet pénzügyminiszterei pénteken összeülnek, hogy döntsenek a görög mentőcsomagról. Az ülést Brüsszelben tartják délután háromkor.

Korábbi jelentések szerint az ülést megtartásának feltétele az, hogy az athéni parlament elfogadja a görög kormány és hitelezői közötti újabb, hároméves segélycsomagról szóló szerződés-tervezetet.

A német pénzügyminisztérium szerint vannak ugyan nyitott kérdések, de ennek ellenére Berlin nem akadályozza meg a segélycsomag elfogadtatását. A minisztérium szóvivője "rossznak" minősítette azokat a jelentéseket, amelyek szerint Németország elutasítja a segélycsomag elfogadását néhány, számára nem egyértelmű pont miatt.

A német pénzügyminisztérium elemzése szerint a megállapodás csaknem minden eleme visszalépést jelent a júliusi rendkívüli euróövezeti csúcstalálkozón hozott döntésekhez képest - áll a Bild online kiadásában megjelent beszámolóban.

Berlinnek három fő kifogása van: bizonytalan, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) csatlakozik-e az új mentőprogramhoz; nem látható, hogy miként lehet biztosítani a görög államadósság fenntarthatóságát; és az sem világos, hogy gyorsan felállítható-e a tervezett privatizációs vagyonkezelő alap. A német pénzügyi tárca az értekezletre készített elemzésében azt is írta, hogy a tervezett reformoknak nincs egyértelmű irányuk és pontos menetrendjük.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×