A szombaton megjelent, kétoldalas levél aláírói "a biztonság terén elért kiemelkedő eredménynek" minősítették az atomalkut.
A július 14-én megkötött átfogó megállapodással a nemzetközi közösség azt igyekszik szavatolni, hogy az iráni atomprogram kizárólag békés célokat szolgáljon, cserébe pedig fokozatosan feloldják a perzsa állam elleni szankciókat. Az egyezséget még az amerikai kongresszusnak és az iráni nemzetbiztonsági tanácsnak is jóvá kell hagynia.
A levelet összesen 29-en írták alá, köztük a kongresszusban, a Fehér Házban vagy szövetségi intézményeknél dolgozó biztonságpolitikai tanácsadók is.
A dokumentum "kapóra jön" a demokrata elnöknek, akinek úgy kellene elfogadtatnia a megegyezést a kongresszusban, hogy annak mindkét házában többségben vannak a megállapodással szemben rendkívül elutasító republikánusok.
A levél írói kifejtették, hogy a megegyezés "elősegíti a Közel-Kelet békéjének és biztonságának megteremtését, és a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását célzó, jövőbeli egyezmények vezérfonalaként szolgálhat". Kifejtették, hogy az atomalku "a múltban megkötött hasonló megállapodásokhoz képest az eddigi legszigorúbb kötelezettségeket" tartalmazza.
Az aláírók között olyan neves Nobel-díjasok vannak, mint Sheldon Glashow és David Gross fizikusok, akik az atommagon belüli kötések között ható erő sajátosságainak kutatásáért kapták a kitüntetést, Frank Wilczek elméleti fizikus és matematikus, valamint Leon Cooper vagy Burton Richter fizikusok.
Ha ilyen kutyája van, most hívhatja a rendőrséget





