Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Putyin segít Cipruson

Vlagyimir Putyin orosz államfő aláírta azt a határozatot, amellyel csökkentik a Ciprusnak évekkel korábban nyújtott kölcsön kamatát. Moszkva egyúttal lehetővé teszi azt is, hogy Nicosia az eredeti időponthoz képest később kezdje meg tartozásának visszafizetését.

Oroszország 2011 decemberében 2,5 milliárd euró kölcsön folyósított Ciprusnak, amely azt vállalta, hogy ezt egy összegben rendezi 2016 júliusában, addig pedig évi 4,5 százalékos kamatot fizet.

A februárban az orosz parlament elé került javaslat szerint Ciprusnak 2018-tól kell megkezdenie a tőke visszafizetését nyolc féléven át egyenlő részletben, évi 625 millió eurót. Ciprusnak ezen kívül az eredetileg megállapodott 4,5 százalék helyett 2,5 százalék hitelkamatot kell fizetnie.

A kormány által beterjesztett javaslatot a parlament változatlan formában elfogadta, és az erről szóló határozatot az államfő hétfőn jóváhagyta.

Ciprus pénzügyi-banki válsága 2013-ban elmélyült, abban az évben április végén tízmilliárd eurós nemzetközi segítségnyújtást hagyott jóvá a nemzetközi hitelezők trojkája: a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Központi Bank (EKB) és az Európai Bizottság (EB).

Címlapról ajánljuk

Ruff Bálint-interjú a tiszás táskás emberekről és a rezsicsökkentésről

A Népszabadságnak adott interjút a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ruff Bálint egyértelművé tette: a kormányzat zéró toleranciát hirdet az informális gazdasági érdekcsoportokkal szemben, a rezsicsökkentés rendszeréhez pedig mindaddig nem nyúlnak hozzá, amíg az ország el nem éri a teljes energiaszuverenitást.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×