Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Juncker felturbózná Európát

Az Európai Uniónak közös hadsereget kellene felállítania ahhoz, hogy komolyan vehető külpolitikai szereplővé váljon, az eurózóna országainak pedig közös költségvetés-tervezésre és egy euró-pénzügyminiszteri poszt létrehozására lenne szükségük - közölte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának, a Welt am Sonntagnak adott interjúban.

Juncker a lapnak azt mondta, Európa a közös hadsereg felállításával képes lenne hitelesen fellépni egy tagállamát vagy egy szomszédos országot fenyegető veszélyt ellen. Ez a lépés "Oroszország számára is egyértelművé tenné, hogy komolyan vesszük az Európai Unió értékeinek védelmét" - fogalmazott.

Az Európai Bizottság elnöke szerint "úgy tűnik, külpolitikailag nem vesznek minket komolyan". A hadsereg létrehozása nemcsak ezen segítene, hanem egyúttal azt is jelezné a világ felé, hogy az EU-tagállamok között soha többé nem törhet ki háború. A projekt - amely nem lenne a NATO konkurenciája - emellett pénzügyi szempontból is hasznos lenne, mivel a közös fejlesztéseken és beszerzéseken keresztül spórolhatnának az európai államok - mondta Juncker.

A közös európai haderő terve egyébként az 1950-es években merült fel először, de azóta sem valósult meg, bár az EU formálisan rendelkezik a tagállamok által kiállított gyorsreagálású hadtestekkel.

Az interjúban Juncker arról is beszélt, hogy szerinte az eurózóna országainak közös költségvetés-tervezést kellene bevezetniük, és egy közös pénzügyminiszter kinevezése is indokolt lépés lenne. Ehhez azonban a szerződések módosítására van szükség, és így arra, hogy a tagállamok hajlandóak legyenek lemondani szuverenitásuk egy további részéről - tette hozzá.

Az Európai Bizottság elnöke azt is leszögezte, hogy Görögország "soha nem fog kilépni" az eurózónából. Athén állítólagos súlyos pénzzavaráról, illetve egy esetleges harmadik görög mentőcsomagról Jean-Claude Juncker azt mondta, "ismerjük Görögország pénzügyi szükségleteit, de nem fogok nyilvános spekulációba bocsátkozni konkrét számokról".

Címlapról ajánljuk

Ruff Bálint-interjú a tiszás táskás emberekről és a rezsicsökkentésről

A Népszabadságnak adott interjút a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ruff Bálint egyértelművé tette: a kormányzat zéró toleranciát hirdet az informális gazdasági érdekcsoportokkal szemben, a rezsicsökkentés rendszeréhez pedig mindaddig nem nyúlnak hozzá, amíg az ország el nem éri a teljes energiaszuverenitást.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×