Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Ferenc pápa a nőkről

A nők társadalmi és egyházi szerepének jelentőségét hangsúlyozta Ferenc pápa a római Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.

A nemzetközi nőnapon Ferenc pápa kijelentette, hogy a nők mindennapi munkája emberségesebbé és befogadóbbá teszi a társadalmat. "A nők azon túl, hogy életet adnak azzal a képességgel is rendelkeznek, hogy másképpen látják a világot, messzebbre tekintenek, szívvel, türelemmel és gyengédséggel képesek megérteni a másikat" - fogalmazott Ferenc pápa.

Az egyházfő kijelentette: steril az a világ, amelyben a nőket kirekesztik. Beszéde végén Ferenc pápa áldását adta a nőkre és külön köszönetet mondott azoknak, akik az egyházban végzik szolgálatukat.

A Vatikáni Rádió nőnapi felmérése szerint az utóbbi tíz évben a 3000 embert foglalkoztató Vatikánvárosban az itt dolgozó - egyházi és laikus - nők aránya 13 százalékról 19 százalékra emelkedett. A Vatikánban dolgozó első laikus nő az olasz Anna Pezzoli volt, akit 1915-ben vettek fel belső építészként. 1929-ben kerültek az első akadémikus nők a Vatikáni Levéltárba. A vatikáni hivatalokba a II. Vatikáni Zsinat után, 1965-től kezdték el felvenni a laikus nőket.

Címlapról ajánljuk

Ruff Bálint-interjú a tiszás táskás emberekről és a rezsicsökkentésről

A Népszabadságnak adott interjút a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ruff Bálint egyértelművé tette: a kormányzat zéró toleranciát hirdet az informális gazdasági érdekcsoportokkal szemben, a rezsicsökkentés rendszeréhez pedig mindaddig nem nyúlnak hozzá, amíg az ország el nem éri a teljes energiaszuverenitást.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×