Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

A kazah elnök felvetette lemondásának lehetőségét

Az országát 1989 óta vaskézzel irányító Nurszultan Nazarbajev kazah elnök pénteken felvetette lemondásának lehetőségét, de egyúttal célzott rá, hogy országát továbbra is "kézben fogja tartani".

A 74 éves Nazarbajev jelenlegi elnöki időszaka 2016 végén járna le, ám idén február 25-én bejelentette, hogy április 26-ára előre hozott elnökválasztást ír ki. Nem fedte fel, hogy indul-e a választáson, csak annyit mondott, erről később határoz.

Akkor még széles körben úgy vélték, hogy az elnök - aki a Szovjetunió idején a helyi kommunista párt vezetője volt - újabb öt évre Közép-Ázsia legjelentősebb nemzetgazdaságú, kőolajban és földgázban gazdag országának első embere akar maradni.

Pénteken azonban olyan célzásokat tett, amelyek alapján kétséges, hogy elnök marad-e. "Sok éve vezetem Kazahsztánt, már ott álltam függetlenségének bölcsője mellett. Ezért aztán azt fontolgatom, hogy színházi nyelven szólva, ideje lenne színt váltani" - mondta Nazarbajev a nemzetközi nőnap alkalmából, annak "elő-előestéjén" tartott ünnepségen.

Esetlegesen követendő példaképeként Szingapúr egykori miniszterelnökét, Lee Kuan Yew-t hozta fel, aki 1955-től 1990-ig vezette és "ázsiai tigrissé" erősítette országát, majd pedig lemondott, ám a gyeplőt azután sem engedte ki a kezéből: miniszteri tárcák élén állt.

"Miután lemondott, megkérdeztem tőle, miért tette. Azt felelte, hogy amikor 31 évnyi vezetés után meglátta magát a tévében, nem tetszett neki a kép" - mondta Nazarbajev majd hozzátette nevetve: "Lehet, hogy nem érdemes tévét nézni, de hasonlót tervezek".

Nazarbajev Haza Pártjának, a Nur Otannak biztos többsége van a parlamentben, a szavazatok 81 százalékát kapta a legutóbbi választáson. A párt március 11-én kongresszust tart.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×