Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Még az unióban sem mindenütt bűntett a nőrablás

Nők elleni nemi erőszak, testi fenyítés, megcsalás esetén gyilkosság - néhány törvénybe iktatott jog, amellyel jelenleg is élhetnek a férjek a világ több országában. Egy nemzetközi szervezet 44 állam emberi jogokat, vagy az esélyegyenlőséget durván sértő szabályozását gyűjtötte össze.

Súlyos egyenlőtlenségekre, emberijog-sértésekre hívta fel a figyelmet a minap a nők jogaiért küzdő Equality Now nevű nemzetközi szervezet. Dacára annak, hogy 1995-ben az ENSZ által szervezett, a Nők IV. Konferenciáján 189 ország írta alá azt az egyezményt, amely szerint az érintett államoknak intézkedéseket kell tenniük a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden jogi formájának megszüntetése érdekében, és erről rendszeres számot kell adniuk az ENSZ-nek, még mindig 44 országban, köztük európai uniós államban és Amerikában is vannak kifogásolható rendelkezések.

A Daily Beast című internetes lap cikke a legdurvább eseteket gyűjtötte össze, köztük azt, miszerint a nemi erőszak engedélyezett családon belül például Indiában, ha a feleség már elmúlt 15 éves, Szingapúrban 13 év, és Bahamákon 14 év felett.

Törvényesen verhető a feleség Nigériában, de csak abban az esetben, ha a testi erőszak nevelési célzatú, de hasonlóan járhatnak el azok is, akik szolgájukat akarják jobb belátásra bírni.

Szaúd-Arábiában a nők nem vezethetnek autót, egy 1990-es fatva szerint ugyanis erkölcsi kockázatot rejt, ha a nő ül volán mögé, mivel meg van a veszélye annak, hogy férfiakkal közösen kocsikázva ilyenkor leveszik a fátylukat. Bár a vezetést törvény nem tiltja, jogosítványt nem kaphatnak nők. A Daily Beast megemlíti, hogy pár hete egy szaúdi történész a televízióban úgy védte a szabályozást, hogy Amerikában és Európában, ahol a nők vezetnek, nem érdekli őket, hogy megerőszakolják őket az út szélén, szemben a szaúdiakkal, akik törődnek ezzel.

A nőjogi szervezet gyűjtése szerint 1999 óta a kifogásolható törvények nagyjából felét módosították, vagy hatályon kívül helyezték az érintett országokban. Például Costa Ricán, Etiópiában, Guatemalán, Peruban és Uruguayon pár éve törölték azt a passzust, miszerint az emberrablás, pontosabban nőrablás nem büntethető, ha az illető az eset után elveszi támadóját. A lap beszámolója szerin azonban van olyan ország, ahol ez a rendelkezés még mindig a jog része, köztük az Európai Unió egyik államában, Máltán is szabad a rablás.

Libanonban a mentességi törvény kiterjed a nemi erőszakra is. Kínában törvény tiltja, hogy a nők kemény fizikai munkát végezzenek - még akkor is, ha a gyakorlat egészen más -, miközben Jemenben csak a férj engedélyével vállalhatnak munkát, Guineában pedig csak férjükkel azonos szakmában tevékenykedhetnek.

Kongóban a nők nem jelenhetnek meg bíróság előtt, nem adhatnak el dolgokat és nem vállalhatnak semmilyen kötelezettséget férjük engedélye nélkül.

Izraelben a rabbinikus törvény szerint a váláshoz a férj beleegyezése is kell, vagyis a nőknek kevesebb joguk van a frigy felbontására. Az Egyesült Államokban pedig a házasságon kívüli amerikai apától és külföldi anyától született gyermek esetében a férfinak könnyebb a honosítást kezdeményezni, mint az édesanyának - sorolja összeállításában az internetes lap.

Hanganyag: Király István Dániel

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×