Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Hatásos a japán Ebola-gyógyszer

z első tesztekből ítélve hatásos az ebola ellen japán kutatók által kifejlesztett Favipiravir nevű gyógyszer, ezért szerte Nyugat-Afrikában hozzáférhetővé kell tenni az orvosságot - közölte a gyógyszer hatékonyságát Guineában tesztelő egészségügyi szövetség, az ALIMA.

A szövetség szerint a gyógyszer alkalmazása után a könnyű vagy közepesen súlyos tüneteket mutató betegek halálozási aránya 30 százalékról 15-re csökkent, hatástalannak bizonyult viszont a Favipiravir azoknál a betegeknél, akik már súlyos állapotban voltak, amikor megkapták.

"Úgy gondoljuk, hogy ez elegendően bátorító jel ahhoz, hogy szélesebb körben hozzáférhetővé tegyük a gyógyszert az ebolafertőzöttek számára" - mondta hétfőn Augustin Augier, az ALIMA főtitkára, egy délkelet-guineai egészségügyi központ vezetője.

A guineai kormány meg engedélyezte a Favipiravir alkalmazását más egészségügyi központokban, ahol összességében negyven beteget gyógyítanak. Sok szakértő azon a véleményen van, hogy a gyógyszert engedélyeztetni kellene Sierra Leonában is, ahol jelenleg feltehetően 160-nál több fertőzött van. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azonban azon az állásponton van, hogy további kísérletekre van szükség, mert nincs még elegendő adat a messzemenő következtetések levonására a Favipiravir hatékonyságával kapcsolatosan. Ettől függetlenül minden ország maga dönti el, hogy alkalmazza-e a japán orvosságot.

A Favipiravirt eredetileg influenza ellen fejlesztette ki a Fujifilm Holdings japán cégóriás egyik leányvállalata.

Az ebolajárvány tavaly mintegy tízezer ember halálát okozta szerte Nyugat-Afrikában. Mára az új megbetegedések száma csökkent ugyan, de szakértők szerint még sokat kell tenni ahhoz, hogy felszámolják a teljesen járványt a leginkább sújtott három nyugat-afrikai országban, Libériában, Guineában és Sierra Leonéban.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×