Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Elsüllyedt egy komphajó Bangladesben

Elsüllyedt egy komphajó vasárnap Bangladesben, miután összeütközött egy másik szállítóhajóval. A balesetben legkevesebb 31-en meghaltak - közölték helyi tisztségviselők.

Egyelőre nem tudni, hányan tűntek el pontosan a fővárostól, Dakkától 40 kilométerre északnyugatra történt balesetben, mivel Bangladesben a komphajók személyzete általában nem készít utaslistát.

A helyi rendőrség vezetője elmondta, hogy szemtanúk szerint a Padma folyón közlekedő MV Mostofa mintegy 70-150 utast szállított a szerencsétlenség idején. Nagyjából ötven embernek sikerült megmenekülnie: kiúsztak a partra vagy felvették őket más hajók - tette hozzá.

A mentési műveletben helyi lakosok és arrafelé közlekedő más hajók is részt vesznek. A baleset egyik túlélője azt mondta, akik a vízi jármű tetején utaztak, túlélhették a katasztrófát, sokan azonban a komphajó belsejében rekedtek, amikor az süllyedni kezdett.

A dél-ázsiai országban gyakoriak a kompbalesetek. A hivatalos adatok szerint a kisebb szállítóhajók több mint 95 százaléka nem felel meg a biztonsági előírásoknak.

A kontinens egyik legszegényebb országának számító Bangladest több mint 230 folyó szeli át, és különösen a déli és az északkeleti országrészben a hajózás a közlekedés elsődleges módja.
A dél-ázsiai országban gyakoriak a kompbalesetek. A hivatalos adatok szerint a kisebb szállítóhajók több mint 95 százaléka nem felel meg a biztonsági előírásoknak.

A kontinens egyik legszegényebb országának számító Bangladest több mint 230 folyó szeli át, és különösen a déli és az északkeleti országrészben a hajózás a közlekedés elsődleges módja.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×