Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Nem engedték be az EBESZ-megfigyelőket a "donyecki népköztársaság" területére

Mélységes aggodalmát és csalódottságát fejezte ki pénteken Ertugrul Apakan, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai missziójának vezetője a szervezet éves közgyűlésén Bécsben, mivel nem engedték be munkatársait a kelet-ukrajnai, önhatalmúlag kikiáltott "donyecki népköztársaság" területére.

A misszióvezető azt mondta, eleinte valamennyire stabilnak értékelte a vasárnap óta érvényben lévő tűzszünetet, időközben azonban újra kiéleződött a helyzet Kelet-Ukrajnában.

Miután az EBESZ arról kapott hírt, hogy különböző városokban - egyebek mellett Debalceve, Donyeck és Luhanszk területén - kiújultak a harcok, a helyszínre utazott a misszióvezető egyik helyettese. "Sajnálatos módon megtagadták a térségbe való bejutását. Azt bizonygatták nekünk, hogy az offenzíva véget ért, erről azonban nem tudtunk személyesen megbizonyosodni" - mondta Apakan.

Adam Kobieracki, az ukrajnai EBESZ-misszión belül működő megfigyelői csoport vezetője hangsúlyozta, a tűzszünetet bizonyos helyeken nagyon gyakran figyelmen kívül hagyják. Kiemelte: részeredmények nem elegendőek a konfliktus megoldásához. "A megfigyelők ugyan jó munkát végeznek, de többre van szükség: el kell érni, hogy befejeződjenek a harcok és felelősségre vonják a minszki megállapodás aláíróit" - szögezte le Kobieracki. Hozzátette, hogy a kezdeti lépések után fokozatosan újra kell építeni a kommunikációs csatornákat és Ukrajna gazdaságát.

Heidi Tagliavini, az EBESZ különleges képviselője szerint Ukrajna jelenleg válaszút előtt áll. Úgy vélte, a Debalceve városa körül kialakult helyzet a minszki egyezmény egyik legsúlyosabb megsértésének számít. Mindenesetre leszögezte, nem szabadna felhagyni a minszki megállapodással, sőt az EBESZ-nek nyomatékosan a teljes körű betartását kell szorgalmaznia.

Az ukrajnai EBESZ misszió vezetője elmondta: a konfliktus eddig már több mint hatezer halálos áldozatot szedett, a sebesültek száma meghaladta a 15 ezret. Több mint egymillió ukrán állampolgár vált hajléktalanná.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×