Infostart.hu
eur:
362.92
usd:
322.56
bux:
144435.31
2026. október 16. péntek Gál

Kerry: működik a terrorszervezet elleni stratégia

Működik az Egyesült Államoknak az Iszlám Állam (IÁ) ellen kidolgozott stratégiája, a Washington vezette nemzetközi terrorellenes koalíció a szélsőséges szervezet legyőzése felé halad - jelentette ki vasárnap John Kerry amerikai külügyminiszter az NBC amerikai televíziónak.

Kerry azzal érvelt, hogy a koalíciós erők "jelentősebb offenzíva nélkül" visszafoglalták az IÁ ellenőrzése alá vett lakott területek 22 százalékát.

John Allen nyugalmazott amerikai tábornok, az Egyesült Államoknak az IÁ ügyében eljáró különmegbízottja az ABC televíziónak úgy nyilatkozott, hogy sikerült "átfogó tervet kidolgozni" a terrorszervezet ellen, és arra "kemény csapást" mérni. Ennek példájaként hozta fel a militánsokra az észak-szíriai Kobani városnál mért vereséget.

Nasszer Dzsaude jordániai külügyminiszter ugyancsak az ABC-nek úgy fogalmazott, hogy az IÁ "menekül", de a győzelem nem lesz gyors. Mint mondta, a légicsapások meggyengítették a terrorszervezetet, ám az még nagy területeket tart az ellenőrzése alatt és hozzáfér a szíriai pénzeszközökhöz és fejlett fegyverekhez.

Michael Flynn tábornok, a Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) volt igazgatója ezzel szemben a Fox News csatornának azt állította, hogy nem működik az iszlamista szélsőséges csoportok ellen alkalmazott stratégiája. Flynn szerint a terrorelhárítás ugyan hatékony a vezetők és más fontos célpontok likvidálásában, ám az ellenség ereje az elmúlt 10 év során megduplázódott, elsősorban Közép-Ázsiában, Észak-Afrikában és a kontinens szubszaharai részén.

Ted Cruz republikánus szenátor, aki 2016-ban pártjának egyik elnökjelölt-aspiránsa lehet, az ABC-nek úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államoknak nem lenne szabad szárazföldi csapatokat küldenie a konfliktusövezetbe, ehelyett több fegyvert kellene küldenie a kurdoknak.

Címlapról ajánljuk
Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Négyszemközt tárgyalt Magyar Péter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

Az ukrán elnököt teljes szolidaritásáról biztosította „a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt” Magyar Péter. Elmondta azt is, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×