Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
322.66
bux:
144833.26
2026. október 16. péntek Gál

Guineában megduplázódott az ebolások száma

Egy hét alatt megkétszereződött Guineában a nyilvántartott ebolás fertőzöttek száma, mert sok újabb betegről kiderült, hogy e ragálytól szenvednek, nem pedig más betegségtől - közölték pénteken guineai egészségügyi tisztségviselők.

Mintegy kéttucatnyival gyarapodott az ismertté vált ebolabetegek száma, s péntekre 53-ra emelkedett. Az ugrásszerű növekedés magyarázata az, hogy az egészségügyi hatóság emberei csak mostanában jutottak be 36 olyan eldugott faluba, amelynek lakosai korábban nem engedték be őket, holott területükről érkeztek az első jelentések a ragály felbukkanásáról.

Bár úgy tűnik, hogy a járvány az idei év legelején tetőzött, mindhárom afrikai gócországban - Guinea mellett Sierra Leonéban és Libériában - a héten emelkedett a kór betegeinek száma. Afrikában már több mint tízszer pusztított ebolajárvány, de az egy évvel ezelőtt kezdődött az eddigi legsúlyosabb. Eddig csaknem 9 ezren haltak bele a kórba, míg a korábbiak halálos áldozatainak száma ennek a töredéke volt.

Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×