Infostart.hu
eur:
363.86
usd:
324.74
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz

Szlovákia ebben világelső

Tavaly történt a legkevesebb bűncselekmény Szlovákiában az ország történetében - derült ki azokból a rendőrségi statisztikákból, amelyeket kedden Pozsonyban Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitánnyal közösen ismertetett Robert Kalinák belügyminiszter.

A szlovák rendőrség 2014-ben valamivel több mint 81 ezer bűntettről szerzett tudomást, megközelítőleg 10 százalékkal kevesebbről, mint egy évvel korábban. Ezen túlmenően enyhén ugyan, de másfél százalékkal javult a bűncselekmények felderítési aránya: csaknem elérte az 56 százalékot.

Az adatok alapján 2014 az ország történetének eddigi "legbiztonságosabb" éveként vonul be a történelembe - hangsúlyozta Robert Kalinák, aki szerint a bűncselekmények száma alapján "kezdenek visszatérni az 1989 előtti állapotok." A tárcavezető ezzel arra utalt, hogy a rendszerváltást követő években érezhetően megugrott a bűntettek száma, 1993-ban például, amikor Szlovákia létrejött, egy év alatt több mint 145 ezer bűncselekményt követtek el az országban.

Kalinák kiemelte: tavaly 54 gyilkosságot követtek el az országban, megközelítőleg egy jutott százezer lakosra vetítve, ami azt mutatja, hogy Szlovákia e tekintetben a világon a legbiztonságosabb országok közé sorolható.

Címlapról ajánljuk
Neubauer Katalin: végső soron a munkahelyeket kockáztatja a vagyonadó a jelenlegi formában

Neubauer Katalin: végső soron a munkahelyeket kockáztatja a vagyonadó a jelenlegi formában

A vagyonadó bevezetésének a jelenleg ismert formájában súlyos társadalmi és gazdasági következményei lehetnek – figyelmeztetett az InfoRádióban nyilatkozva a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Neubauer Katalin azt mondta, a vagyonadó tervezetével az a legnagyobb probléma, hogy végső soron nem a magánvagyont, hanem a vállalati vagyont adóztatja meg.

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×