Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Kételyek az elnökvádoló ügyész halála körül

Az argentin hatóságok közlése szerint nincs jele annak, hogy idegenkezűség okozta az elnököt megvádoló ügyész halálát.

Alberto Nisman tíz éve dolgozott az AMIA Buenos Aires-i zsidó központ ellen 1994-ben elkövetett véres merénylet ügyében folyó vizsgálaton, amelynek során a nyomozás akadályozásával vádolta meg Cristina Fernández de Kirchner elnököt. Az ügyészt néhány órával kongresszusi meghallgatása előtt, vasárnap találták holtan lakása fürdőszobájában, fejében egy 22-es kaliberű golyóval. Holtteste mellett fegyver és egy töltényhüvely volt.

Viviana Fein nyomozó ügyész hétfői tájékoztatása szerint a boncolás előzetes eredménye arra utal, hogy nem idegenkezűség okozta Alberto Nisman halálát. A hatóság képviselője egyelőre viszont azt sem jelentette ki, hogy kollégája öngyilkos lett. A Télam argentin hírügynökség szerint az ügyészség vizsgálni fogja, hogy a férfira nem gyakoroltak-e nyomást vagy nem fenyegették-e meg azzal a céllal, hogy öngyilkosságba hajszolják.

Alberto Nisman öt nappal halála előtt vádolta meg az elnököt azzal, hogy akadályozza a 85 halálos áldozatot követelő merénylet feltételezett iráni felelősei utáni nyomozást, amelyben az argentin igazságszolgáltatás több magas rangú iráni tisztségviselő, köztük Ahmad Váhidi volt védelmi miniszter és Akbar Hásemi Rafszandzsáni volt államfő ellen adott ki nemzetközi elfogatóparancsot.

Az argentin kormány nevetségesnek nevezte az elnök és mások, köztük Héctor Timerman külügyminiszter ellen megfogalmazott vádakat. Timerman határozattan tagadta Alberto Nisman vádját.

A húsz évvel ezelőtti Buaenos Aires-i pokolgépes merénylet a mai napig tisztázatlan - csakúgy mint az Izrael argentínai nagykövetsége ellen két évvel azelőtt elkövetett támadás, amelyben 29-en haltak meg -, az argentin igazságszolgáltatás azonban úgy véli, hogy Irán állt az AMIA elleni akció mögött. Az ügyészség nyolc iráni vezető kiadatását követeli.

Alberto Nisman azt állította, olyan telefonbeszélgetésekről készült hangfelvételek kerültek a birtokába, amelyek szerint Kirchner rendszere és az argentin hatóságok jól jövedelmező kereskedelmi szerződések fejében az elmúlt években engedtek az iráni zsarolásnak. Az ügyésznek vasárnap kellett volna a parlamentben benyújtania a vádakat alátámasztó bizonyítékokat.

Alberto Nismant 2004-ben Nestor Kirchner akkori államfő, a jelenlegi elnök néhai férje nevezte ki.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×