Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Apasági per indulhat I. János Károly volt spanyol királlyal szemben

Apasági per indulhat I. János Károly volt spanyol királlyal szemben, miután a legfelsőbb bíróság szerdán helyt adott az erről szóló keresetnek, amelyet egy belga nő nyújtott be - közölte az Europapress hírügynökség internetes oldalán.

Nem az 46 éves Ingrid Jeanne Sartiau az egyetlen, aki azt állítja, hogy a tavaly leköszönt uralkodó az édesapja, ám az 56 éves spanyol Alberto Solá Jiménez keresetét a törvényszék elutasította.

Az El País című napilap részletezi, hogy mindkettőjüknek valamilyen dokumentummal, levéllel vagy fényképpel kellett bizonyítania, hogy édesanyjuk és a király között volt érzelmi kapcsolat, mivel a spanyol törvények szerint csak alapvető bizonyíték esetén engedélyezik az apaság meghatározását vagy épp kétségbe vonását. A bíróság a benyújtott iratok alapján Sartiau esetében tartotta megalapozottnak az eljárást.

A legfelsőbb bíróság ugyan kérheti János Károly arra, hogy adjon DNS-mintát, de az egykori uralkodó ezt megtagadhatja.

A botrány 2012-ben robbant ki, az akkor még trónon lévő uralkodót mentelmi jog illette meg, így az akkor benyújtott kereseteket elutasította a bíróság. Miután a király tavaly lemondott, a két felperes ismét a bírósághoz fordult.

Sartiau történetét korábban már elmesélte a sajtónak, azt mondta: édesanyja akkor közölte vele, hogy a spanyol király az apja, amikor egyszer a tévében látták őt. Jiménez pedig úgy nyilatkozott, hogy erkölcsi elégtételt szeretne szerezni azzal, hogy bebizonyítja: ő a király gyereke.

A legfelsőbb bíróság döntése nyomán a királyi ház hivatalosan annyit közölt: "tiszteletben tartják a bírói hatalom függetlenségét."

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×