Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
327.2
bux:
143857.56
2026. október 14. szerda Helén

Éles bírálatokat kapott Obama

Bírálatok kereszttüzébe került Barack Obama amerikai elnök, amiért Párizsban vasárnap nem vett részt a terrorizmus elleni történelmi tiltakozó egységfelvonuláson, és arra kormányzatának egyetlen vezető tagját sem küldte el.

A milliós megmozduláson, amelyen a világ 44 állam- és kormányfője vonult fel, az Egyesült Államokat Jane Hartley nagykövet képviselte. Az AP hírügynökség hétfőn egy jelentésében úgy idézte az Indiában nyilatkozó John Kerry külügyminisztert, hogy Victoria Nuland helyettes külügyi államtitkár is felvonult a francia fővárosban, ám később pontosította tudósítását, mert az európai ügyekért felelős diplomata vasárnap nem Párizsban, hanem Washingtonban vett részt egy szolidaritási rendezvényen.

Ön cserben hagyta a világot - hirdette címlapján Barack Obamára elnökre utalva a The New York Daily News. Fareed Zakaria a CNN szemleírója "hibának" nevezte az amerikai csúcsvezetés távolmaradását, ugyanakkor úgy vélekedett: az elnöki távolmaradás arra is rávilágított, hogy a radikális iszlám elleni harc "nemcsak Amerikáról szól". Jake Tapper, a hírcsatorna Párizsból jelentkező tudósítója nemcsak a jelenlegi adminisztráció embereit, hanem a 2016-os elnökválasztás potenciális jelöltaspiránsait is hiányolta a helyszínről, mindkét amerikai nagy párt részéről.

"Ez tényleg nagyon kínos. Hol van Obama elnök? Miért nem ment el?" - Greta Van Susteren, a Fox News műsorvezetője.

"Szomorú, hogy a világ 50 vezetője ki tudta mutatni szolidaritását Párizsban, de Obama elnök visszautasította a részvételt. A gyávaság folytatódik" - közölte Newt Gingrich, az amerikai képviselőház exelnöke, volt republikánus elnökjelölt-aspiráns.

Az amerikai kormányzatot a hétvégén Eric Holder igazságügyi miniszter képviselte Párizsban, aki azonban a terrorelhárítási szakmegbeszéléseken vett rész és a francia fővárosból több amerikai televíziónak is nyilatkozott, ám a tüntetésen nem volt jelen.

Marco Rubio republikánus szenátor, aki a várakozások szerint jövőre maga is beszállhat a Fehér Házért megvívandó harcba, a CBS-nek hétfőn nyilatkozva szintén "hibának" minősítette Obama távolmaradását és úgy vélekedett, hogy az elnököt legalább Holdernek vagy Kerrynek kellett volna képviselnie az egységmenetben.

Doug Schoen demokrata politikai stratéga a Fox News híroldalán azt állította, hogy "Obama erkölcsi értelemben lemondott a szabad világ vezetőjének helyéről".

Egy névtelenül nyilatkozó fehér házi illetékes szerint a biztonsági előírások miatt az elnök és az alelnök jelenléte ellenjavallt az ilyen eseményeken való rendezvényeken, ha azok nem amerikai vonatkozásúak. A nyilatkozó az azonban nem kommentálta, hogy a többi ország vezetői esetében hogyan oldották meg a biztonsági problémákat a részvétel érdekében.

A Franciaországgal szoros kapcsolatokat ápoló és a nyelvet is kiválóan beszélő Kerry külügyminiszter az Egyesült Államokba Indiából és Pakisztánból való visszatérés közben, Szófia és Genf érintése után, csütörtökön megáll majd Párizsban is.

"Az első pillanattól kezdve felajánlottuk hírszerzési információinkat, a bűnüldözési (együttműködést) és minden erőfeszítésünket" - mondta hétfőn Gandhinagarban Kerry.

Az amerikai diplomácia vezetője azt is hangsúlyozta, hogy Franciaország és az Egyesült Államok kapcsolata "nem egy napról vagy egy bizonyos pillanatról szól", hanem "hosszú távú kapcsolat, amely a közös értékeken alapul, különösen a véleményszabadság iránti elkötelezettségen".

"Franciaország a legrégebbi szövetségesünk. Azt akarom, hogy Franciaország népe tudja: az Egyesült Államok ma kiáll önök mellett és kiáll holnap is" - jelentette ki pénteken Barack Obama, aki csütörtökön felkereste a washingtoni francia nagykövetséget.

Címlapról ajánljuk
Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

A fiatal és középgenerációs művészek támogatását ösztöndíjprogramokkal és hálózatépítéssel is segíti a Magyar Művészeti Akadémia – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a köztestület elnöke. Turi Attila a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia helyzetének rendezését kormányzati feladatnak nevezte, ugyanakkor hangsúlyozta: nem szerencsés, ha a kulturális intézmények között ellentétek alakulnak ki. Hangsúlyozta azt is, hogy az MMA a jövőben is átláthatóan, a kormánnyal együttműködve végzi a munkáját, de nem politikai szempontok alapján dönt, hanem a teljesítményt értékeli.

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: Tótth András először szólalt meg lemondása után, újabb feljelentét tett a kormány

Tisza-kormány: Tótth András először szólalt meg lemondása után, újabb feljelentét tett a kormány

Váratlan lemondások történtek kedden az energetikai terület vezetésében, hiszen személyes okokra hivatkozva távozott Tótth András energetikáért felelős államtitkár. Tótth András szerdán megszólalt döntésével kapcsolatban és cáfolta, hogy ennek köze lett volna a CATL debreceni konferenciájával kapcsolatos vitához. Kedd este lemondott Juhász Edit, a MEKH elnöke is, utódja október 16-tól Losonczy Géza lesz. Szerdán távozott hivatalából Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője is, nap közben olyan híresztelések is napvilágot láttak, hogy maga Kapitány István miniszter is a lemondást fontolgatja, de a tárcavezető cáfolta ezen lapértesüléseket. A kormány délután bejelentette, hogy hűtlen kezelés miatt eljárást indít egy közel 3 milliárd forint értékű tanácsadói szerződés ügyében, amelyet verseny nélkül, 3 nap alatt kötöttek meg, a nyertes kiléte pedig valószínűleg már az eljárás megindítása előtt eldőlt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×