Infostart.hu
eur:
363.44
usd:
324.64
bux:
144926.07
2026. október 14. szerda Helén

Nagy-Britanniában is jöhet a legmagasabb készültség

Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint a brit hatóságok hamarosan elrendelhetik a legmagasabb szintű terrorkészültséget, mivel attól tartanak, hogy dzsihadista csoportok Nagy-Britanniában is a párizsi vérengzéshez hasonló terrorcselekményre készülnek.

A The Sunday Times című tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lap név nélkül idézett kormányzati forrása, aki betekintést nyert a legfrissebb hírszerzési helyzetértékelésekbe, elmondta: a Nagy-Britanniát fenyegető terrorveszély most a legsúlyosabb a skóciai Glasgow repülőtere és a londoni belváros ellen 2007-ben megkísérelt, összehangolt, de végül kudarcba fulladt terrortámadás óta.

A skót nagyváros nemzetközi repülőterének utascsarnokába 2007 nyarán két merénylőjelölt egy gázpalackokkal teli terepjáróval próbált behajtani, ám fennakadtak a bejáratnál, és a jármű nem robbant fel. Ezzel egy időben London legzsúfoltabb pontján, a West End színházi negyedének közepén, két helyszínen robbanószerkezetet rejtő autókat hagyott hátra egy másik csoport. Az autókban annak idején teljesen véletlenül, az utolsó pillanatban fedezték fel a mobiltelefonos gyújtószerkezettel ellátott pokolgépeket.

A brit kormány tavaly nyáron - elsősorban az Iszlám Állam nevű terrorcsoport jelentette veszélyre hivatkozva - a második legmagasabb fokozatra emelte a terrorkészültségi szintet. Azóta a "súlyos" kockázatra figyelmeztető riasztási szint van érvényben. Ennek hivatalos meghatározása szerint "nagyon valószínű", hogy Nagy-Britanniát terrortámadás éri.

Az ötfokozatú brit készültségi listán ennél már csak egy magasabb riasztási szint van, a "kritikus", amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló nagyszabású merénylet terveiről kap konkrét értesülést.

A The Sunday Timesnak nyilatkozó forrás szerint a brit elhárító szolgálatok úgy ítélik meg, hogy Nagy-Britannia nincs messze ettől a riasztási szinttől. "Jelenleg a súlyos fenyegetettséget jelző készültség felső szélén járunk, és nagyon hamar átválthatunk a kritikus riasztási fokozatra" - fogalmazott a vasárnapi brit lap által idézett kormányzati illetékes.

A brit biztonsági szolgálatok szerint Nagy-Britanniában akár 150 olyan szélsőséges iszlamista is lehet, aki végre tudna hajtani a párizsi vérengzéshez hasonló fegyveres támadásokat - írta a The Sunday Times.

A lap kormányzati forrásai szerint a brit belső elhárítás (MI5) az Iszlám Állam "harmincnál több" volt fegyveresét figyeli, akikről feltételezik, hogy súlyos veszélyt jelentenek. Most azonban 120 további olyan szélsőséges ügyét is felülvizsgálják, akiket eddig nem ellenőriztek közelebbről, de gyanítják róluk, hogy kiképzést kaptak a párizsi támadáshoz hasonló merénylet végrehajtására - áll a The Sunday Times beszámolójában.

A lap forrásai szerint a szakszolgálatok különösen a brit közlekedési hálózatot tartják sebezhetőnek. A cikk szerint az elhárítás máris több merénylettervet meghiúsított azzal, hogy a brit közlekedési infrastruktúra érzékeny pontjain dolgozó iszlamista sejteket azonosított. Ezek a hatósági gyanú szerint bennfentes információkat szolgáltattak ki merényleteket tervező dzsihadista társaiknak.

A The Sunday Times értesülései szerint a párizsi merénylet után fegyveres rendőri egységeket telepítettek a jelentősebb londoni francia intézményekhez, valamint a Londont franciaországi és belgiumi célállomásokkal összekötő Eurostar szuperexpresszek szerelvényeire is, a nagy-britanniai zsidó intézmények környékén pedig megerősítették a rendőri járőrszolgálatot.

Címlapról ajánljuk

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
AI ide vagy oda, a magyar kkv-k versenyképessége a saját gyenge pontjaikon múlhat

AI ide vagy oda, a magyar kkv-k versenyképessége a saját gyenge pontjaikon múlhat

A hazai kkv-knál egyszerre változik meg az ügyfélszerzés, a munkaszervezés és a működési kockázatok kezelése. Ahogy a Portfolio kecskeméti, Merre tovább hazai kkv-k? Versenyképesség 2026-ban című konferenciáján is elhangzott, a vevők már nemcsak keresnek, hanem kérdeznek is, és egyre gyakrabban algoritmusok vagy AI-rendszerek irányítják őket a következő döntés felé. Közben a munkaerőhiány, az energiaárak, az árfolyammozgások és a beszállítói függőségek sok cégnél már nem egyszerűen költséget jelentenek, hanem a növekedés korlátját. A következő időszakban azok a vállalkozások kerülhetnek előnybe, amelyek átlátják saját működésük gyenge pontjait, rendbe teszik az adataikat és folyamataikat, illetve tudatosan építik fel, hogyan találja meg őket a vevő, és hogyan válnak értelmezhető, megbízható szereplővé az AI-rendszerek számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×