Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.49
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Letette a hivatali esküt Klaus Iohannis, Románia új elnöke

Letette a hivatali esküt Klaus Iohannis, Románia újonnan megválasztott elnöke vasárnap a bukaresti parlament ünnepi ülésén és ezzel megkezdte ötéves elnöki mandátumát.

Iohannis székfoglaló beszédében hangsúlyozta, Románia nem maradhat az örökösen megkezdett és befejezetlen tervek országa, ezért konzultációra hívta a pártokat, hogy állapodjanak meg néhány fontos célkitűzésben és a megvalósulásukhoz vezető hosszú távú stratégiában.

Rámutatott: 2015 a politikai intézmények reformjának éve kell hogy legyen, amikor a pártoknak nem öt, hanem legalább ötven évre kell konszenzusos megoldást találniuk az alkotmány, a választási és pártfinanszírozási törvény módosítására. Az új elnök közvetítői szerepével élve pártpolitikai érdekek felett álló nemzeti konszenzus megteremtését akarja kezdeményezni az oktatási rendszer, az egészségügy és nyugdíjrendszer reformja terén is.

Iohannis a jogállamiság megszilárdításának folytatását ígérte, ugyanakkor kifejezte reményét, hogy mandátuma végén már nem a korrupció elleni harc lesz a közbeszéd központi témája.

Az új román államfő kijelentette: Románia külpolitikáját továbbra is az Egyesült Államokkal kötött stratégiai partnerség, a NATO- és az európai uniós tagsága határozza meg, ugyanakkor arra is kitért, hogy továbbra is Bukarest kell legyen a "Pruton túli testvérek", vagyis a Moldovai Köztársaság legfőbb támasza az európai integráció felé vezető útján.

Iohannis azt mondta: valamennyi román elnöke lesz, munkára hívta polgártársait és (a november 16-i elnökválasztásra utalva) megköszönte nekik, hogy 25 évvel a kommunizmus bukása után "ismét győzelemre segítették a demokráciát és a közügyekben való részvételt".

A legfontosabb román állami intézmények, az egyházak és a Bukarestben akkreditált külképviseletek vezetőinek jelenlétében lezajlott eskütétel után Klaus Iohannist a tíz év után távozó Traian Basescu államfő fogadta az elnöki hivatalnak otthont adó Cotroceni-palotában és átadta neki az ország szuverenitásának jelképeit.

A vasárnapi szertartás nyomán Klaus Iohannis hivatalosan Románia elnökévé vált.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×