Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

A Samsung vezetőivel tárgyalt a kormányfő

A Samsung dél-koreai központjába látogatott pénteken Orbán Viktor kormányfő, aki - több miniszterével együtt - tárgyalt az elektronikai nagyvállalat vezetőivel.

Facskó István, a Samsung Electronics Magyar Zrt. elnöke a találkozó után a szuvoni központban magyar újságíróknak nyilatkozva emlékeztetett: a jászfényszarui televíziógyárban 3500 embert foglalkoztató, Magyarországon 25 éve jelen lévő Samsung tavaly írt alá stratégiai megállapodást a kormánnyal. A mostani találkozón áttekintették ennek pontjait, és megvizsgálták a jövőbeni együttműködési lehetőségeket - közölte.

Arra a kérdésre, volt-e szó arról, hogy újabb fejlesztést hajtana végre Magyarországon a dél-koreai cég, a vállalatvezető azt mondta: igen, ez is szóba került a megbeszélésen, és bízik abban, hogy lesz ilyen fejlesztés. Konkrétumokat erről egyelőre nem kívánt mondani.

A megbeszélés után az Orbán Viktor vezette magyar delegáció megtekintette a Samsung központjában lévő innovációs múzeumot.

A magyar kormányfő dél-koreai megbeszélései ezzel a találkozóval értek véget, a miniszterelnöki látogatás utolsó programja - helyi idő szerint szombat reggel - a két Korea határán lévő demilitarizált övezet felkeresése lesz.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×