Megfélemlített lakosok tömegei menekülnek a szíriai településekről az Iszlám Állam és más terrorcsoportok vagy a szíriai kormányerők harci műveletei elől - mondta Cavusoglu a török fővárosban, Ankarában. "Az észak-szíriai Aleppó városának lehetséges ostroma két-három millió szíriai menekülésével járhat együtt, akik mind Törökországban adnák be menedékkérelmüket" - vélte a török külügyminiszter. Törökország eddig már több mint 1,5 millió szíriai menekültet fogadott be.
Emellett Cavusoglu közvetlenül bírálta az Egyesült Államok vezette terrorellenes szövetséget, amely folyamatosan légicsapásokat mér a dzsihadisták hadállásaira. "Ki tölti majd be azt az űrt, amely a koalíció légitámadásai miatt elvérző Iszlám Állam helyén keletkezik? A szíriai kormány" - jelentette ki a tárcavezető.
Ankara azt követeli, hogy a szíriai katonai beavatkozás az IÁ elleni küzdelmen kívül az Aszad-rezsim megdöntésére irányuljon. Miközben Washington nem szívesen látja a jelenlegi szíriai elnököt a több mint három éve polgárháború dúlta közel-keleti ország élén, jelenleg sürgetőbbnek vélik a terrorszervezet elleni harcot.
"Alig van különbség az IÁ és a (szíriai) rezsim között. Mindegyikük szörnyű gyilkosságokat hajt végre, különösen civil lakosok ellen" - tette hozzá Cavusoglu.
Törökország a szomszédos Szíriával kapcsolatban régóta hangoztatja, hogy az Aszad-rezsim megdöntéséért száll síkra, és többnyire tartózkodik az Iszlám Állam elleni küzdelemtől, amit azzal indokol, hogy a szíriai felkelőcsoportok megfelelő támogatása nélkül a terrorszervezet visszaszorítása a szíriai hadsereget hozza előnyös helyzetbe.
A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlás hatására polgárháborúba torkollott szíriai felkelés halálos áldozatainak száma mára meghaladja a kétszázezret.





