Infostart.hu
eur:
363.48
usd:
314.3
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Nobel-díj - Malala éppen iskolában volt a díjazottak bejelentésekor

Malala Juszafzai éppen iskolában volt, amikor az illetékes norvég bizottság bejelentette Oslóban, hogy idén ő és az indiai Kailás Szatjárthi kapja megosztva a Nobel-békedíjat - közölte pénteken az AFP francia hírügynökséggel a pakisztáni lány sajtókapcsolatait kezelő brit ügynökség, az Edelman.

A vállalat szóvivője elmondta, hogy Malala Juszafzai péntek délelőtt olyan helyen volt, amely egyes gyerekek számára természetes, míg másoknak kiváltság, olyan helyen, amellyel kapcsolatban Malala vágya az, hogy a világon minden gyerek és minden lány szabadon járhasson oda.

Az angliai Birminghamben élő 17 éves diáklány a Nobel-békedíj eddigi legfiatalabb kitüntetettje. Évek óta küzd a lányok tanuláshoz való jogáért, és saját példájával bizonyította, hogy a gyermekek és fiatalok maguk is hozzájárulhatnak helyzetük javításához. Malalát törekvése miatt két évvel ezelőtt fejbe lőtte egy tálib szélsőséges. A történtek után Nagy-Britanniába szállították, ahol sikeresen megműtötték. Malala 2013 márciusa óta az Edgbaston High School nevű birminghami magániskolában tanul.

"Birmingham számomra nagyon kedves hely, hiszen itt nyertem vissza az életemet, hét nappal azután, hogy megsebesített egy golyó. Ez most a második otthonom szeretett Pakisztánom után" - mondta tavaly szeptemberben a város új könyvtárának megnyitóján.

A 8 millió svéd koronával (268 millió forint) járó díjat december 10-én, Oslóban veheti át Malala az indiai kitüntetettel közösen.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Érik a fordulat a forintban?

Érik a fordulat a forintban?

Az amerikai infláció és termelői infláció egyaránt a várakozások alatt alakult a héten, ami a kamatemelési várakozások kiárazódását indította el. Ez kedvező a feltörekvő piaci devizák, köztük a forint számára, amelynek árfolyama már elkezdett lefelé oldalazni az euróval és a dollárral szemben. Az amerikai kötvényhozamok ugyanakkor továbbra is magasan ragadtak, ami egyelőre gátat szab a dollár érdemi gyengülésének. A gyenge amerikai kiskereskedelmi adatok után nagyot gyengül a dollár, a forint pedig erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×