Infostart.hu
eur:
365.02
usd:
326.65
bux:
142923.6
2026. október 12. hétfő Miksa

A csodafegyver is előkerül a választási hajrában

Finisébe érkezett az amerikai választási kampány. Egy nappal a voksolás előtt Barack Obama elnök kis előnyre tett szert a választást potenciálisan eldöntő szövetségi államokban. Országos szinten azonban gyakorlatilag fej-fej mellett áll a republikánus Mitt Romneyval. A két jelölt most egy utolsó nagy hajrába kezd.

Egy nappal a november 6-i voks előtt még mindig nehéz megjósolni, hogy ki ül majd a washingtoni Fehér Házban az újévben.

A történelem legdrágább amerikai választási kampánya után Barack Obama és Mitt Romney a közvélemény kutatások szerint döntetlenre áll. A döntő szót így valószínűleg Ohio, Wiscounsin, Iowa és Florida államok mondják majd ki.

Mindkét jelölt nagy hajrába kezdett, hogy az utolsó nap még meggyőzze az ingadozókat. Az említett négyből Obama három államban is tart nagygyűlést. Ezeket megelőzően pedig előgurította az arzenálból legjobb fegyverét: Bill Clintont. Az ex-elnök, akit az olyan választók is szívesen látna újra a kormányrúdnál, akik idegenkednek Obamától, rekedtre kampányolta magát a demokrata jelöltért.

Mitt Romney közben katonai stratégát próbált játszani és az "ellenség vonalai mögött támadni". A konzervatív jelölt a hagyományosan demokrata érzelmű Pennsylvániában próbált híveket szerezni, mert arra számít, hogy elveszítheti az olyannyira fontos Ohiót, ahol már meg is indult a voksolás.

A szintén kulcsállamnak számító Iowában vasárnap arról beszélt: meg kell nyernie az állam voksait, hogy "visszavegye Amerikát, megtartsa erősnek, hogy az a világ reménysége maradjon." Ezt követően Obamáék azzal vádolták meg, hogy kétségbeesett.

Egyelőre azonban nem ihatnak a medve bőrére: a legtöbb közvélemény kutatás - így a Washington Post/ABC és a Wall Street Journal/NBC felmérés szerint a jelöltek gyakorlatilag holtversenyben állnak. A tekintélyes Pew Center viszont azt állítja, hogy Obama 3%-os előnyre tett szert.

Romney hétfőn Virginiát, Ohiót, New Hampshire-t és Floridát célozza meg - utóbbi államban a hétvégén már szintén lehetett szavazni és kisebbfajta botrány alakult ki, amiért nem akarták voksolni engedni a szombat óta sorban állókat.

Kommentátorok megjegyzik, hogy mindkét jelölt a korábbinál nagyobb tömegeket vonz nagygyűléseire és hogy a kampány végén egyre inkább a személyi szimpátia és kevésbé a programok kezdenek számítani. Obamának így jól jöhetett a Sandy-vihar, mert sokak úgy látták: határozott vezetőként lépett fel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter a parlamentben: köszönjük az ukrán nyelvtörvénymódosítást!

„Három hét alatt a külügyminiszter asszony százszor annyit elért, mint önök, köszönöm mindenkinek, aki részt vett ennek a kidolgozásában” – mondta Magyar Péter a Fidesz felé fordulva parlamenti napirend előtti viszonválaszában, felidézve, hogy Orbán Viktor ezen időszakban nem is járt Kárpátalján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Mindenkinél kihúzta a gyufát Trump döntése, megtört Kijev ellenállása az egyik legfontosabb kérdésben - Híreink az orosz-ukán háborúból hétfőn

Mindenkinél kihúzta a gyufát Trump döntése, megtört Kijev ellenállása az egyik legfontosabb kérdésben - Híreink az orosz-ukán háborúból hétfőn

Az orosz dízelexport tilalmának ideiglenes feloldásával Donald Trump messze nem csak a NATO-tagállamokat döbbentette le: a republikánusok nagy része is felháborodott az ötleten. Mint kiderült, az amerikai elnök konkrétan megfenyegette Kijevet is: ha nem állítja le az orosz petrokémiai célpontok támadását, Washington beszünteti a fegyverszállítmányokat, majd az ukránok válaszát meg sem várva hirdetett tűzszünetet. Kijev egy másik ponton is megtörni látszik: Vologyimir Zelenszkij elnök veszít népszerűségéből, és bejelentette, hogy a korábbiakkal ellentétben mégis hajlandó kiírni a tartós béke előtt a választásokat, ha Moszkva belemegy egy 60 napos fegyvernyugvásba. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×