Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
327.09
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Több mint 65 millióan követték az elnökjelöltek második tévévitáját

Csaknem 66 millió néző kísérte figyelemmel az amerikai elnökjelöltek második televíziós vitáját, alig valamivel kevesebben mint az elsőt - közölte szerdán a Nielsen piackutató cég.

Barack Obama elnök és republikánus kihívója, Mitt Romney élőben közvetített szópárbaja kedden 65,6 millió, október 3-án pedig több mint 67 millió embert ültetett a készülékek elé. A felmérés csak a háztartásokban működő televíziókkal számolt, a szórakozóhelyeken tévézőkkel és a vitát az interneten követőkkel nem, így becslések szerint az első vita nézőinek száma csak az Egyesült Államok területén meghaladhatta a 70 milliót.

Az eddigi nézőszámrekordot Jimmy Carter elnök és republikánus kihívója, Ronald Reagan 1980-as kamerák előtt vívott szópárbaja tartja, amelyre 81 millió amerikai volt kíváncsi.

A második Obama-Romney összecsapást 10 csatorna közvetítette élőben, a spanyol nyelvű Telemundo pedig felvételről adta.

A legtöbben, átlagosan 13,8 millióan ezúttal az NBC-n nézték a vitát, a második helyre az ABC került 12,5, a harmadikra pedig a Fox News 11,1 millió nézővel. (Az utóbbi csatorna ezzel kevés híján megdöntötte saját nézőcsúcsát, amelyet Joe Biden és Sarah Palin 2008-as alelnökjelölti vitája tart.)

A CBS közönsége 10,4, a CNN-é 5,6, az MSNBC-é pedig 4,9 millió volt.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×