Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Phenjan a hatoldalú tárgyalások újraindítását szeretné

Phenjan felkészült az Észak-Korea nukleáris leszerelését célzó hatoldalú tárgyalások folytatására - jelentette ki egy zárt ajtók mögött zajlott szemináriumot követően Csü Hszing, a nemzetközi kapcsolatok kínai intézetének (CIIS) elnöke hétfőn.

A CIIS rendezvényén elhangzott előadásában Ri Jong Ho észak-koreai főtárgyaló, egyben külügyminiszter-helyettes azt mondta: országa új megoldási csomaggal készül arra az esetre, ha a hatoldalú tárgyalások újrakezdődnének.

Az eseményen Jang Csie-cse kínai külügyminiszter úgy vélte: a feleknek élniük kell a tárgyalásokhoz kínálkozó jó lehetőséggel.

A szemináriumot a hathatalmi tárgyalások negyedik fordulóján született 2005. szeptember 19-i közös nyilatkozat évfordulója alkalmából tartották Pekingben. E dokumentumban Phenjan kötelezettséget vállalt nukleáris programjainak leállítására, az Egyesült Államok pedig megerősítette, hogy nem rendelkezik nukleáris fegyverrel a Koreai-félszigeten, s nem szándékozik megtámadni a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot (KNDK) sem atomfegyverrel, sem hagyományos fegyverekkel.

Szöul akkor megígérte, hogy nem fogad el, illetve nem telepít nukleáris fegyvereket. A tárgyalásokban résztvevő többi ország - Japán, Kína és Oroszország - pedig kifejezte szándékát arra, hogy energiasegélyt nyújt Észak-Koreának.

Ri most emlékeztetett arra, hogy országa 2005 után üzemképtelenné tette a jongbjoni atomlétesítményeit és leállította az atomfegyvergyártáshoz szükséges plutónium előállítását.

Sajtójelentések szerint szerdán Pekingben találkozik a két Korea képviselője, hogy közvetlenül egyeztessen a tárgyalások folytatásáról. Megfigyelők úgy vélik, mindkét oldalon enyhülés, rugalmasabb hozzáállás figyelhető meg a másik féllel szemben, s jó esély mutatkozik a lényegében 2009 óta szünetelő hatoldalú tárgyalások újraindulására.

Címlapról ajánljuk

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×