Infostart.hu
eur:
363.51
usd:
323.51
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Sólyom László szerint kínai dominancia van Magyarországon

A jubileumi évfordulók mellett a kínai dominancia ellensúlyozásával indokolta Dél-Koreában és Japánban tett látogatását a magyar köztársasági elnök Sólyom László tokiói megbeszélésein megállapodást kötött arról, hogy a Joszai Egyetem évente öt magyar hallgatónak biztosít ösztöndíjat teljes ellátással és költőpénzzel.

Göncz Árpád és Mádl Ferenc után Sólyom László is találkozott Akihito japán császárral. A köztársasági elnök ezt megelőzően a Meidzsi-szentélyben vett részt egy több részből álló szertartáson.

Az ima előtti megtisztulás során az államfő megmosta a kezét, egy korty vízzel - jelképesen - kimosta a száját, majd enyhén meghajolva egy örökzöld, szent fa ágával meglegyintette a levegőt. A szertartás végén a Meiji szentély papnői ősi japán zenére hagyományos japán táncot mutattak be. Az előadás után egy-két korty japán rizspálinkát, azaz szakét ittak.

Sólyom László a déli császári vendéglátást követően a parlamentbe látogatott, ahol mintegy 20-20 perces megbeszélést folytatott a Ház alsóházának, illetve felsőházának elnökével.

Csütörtök délután azon a Josai Egyetemen tartott előadást a rendszerváltásról, ahol 200 japán diák tanul magyarul. Az államfő ezután nyilatkozott magyar újságíróknak távol-keleti látogatásának okairól.

"Azt hiszem, Távol-Kelet Magyarország számára nagyon fontos. Örülök annak, hogy most ezt a két országot látogattam meg, és ezzel ellensúlyozom azt a túlzott kínai hangsúlyt, ami otthon eluralkodni látszik. Persze Kína is nagyon fontos, de nem lehet elhanyagolni azt a Koreát, ami - mint láttunk - hatalmas tartalékokkal rendelkezik és óriási iramban fejlődik, hatalmas piac, amely fontosnak tekint minket" - mondta a köztársasági elnök, hozzátéve: Japánban szintén ez a különleges barátság tapasztalható: ez mind a császárral való beszélgetésében, mind pedig a Parlament alsó-, és felsőházi elnökkel való tárgyalás során fő téma volt.

Szavai szerint ha valahol van egy speciális szimpátia és jóindulat Magyarország felé, akkor azt bűn nem kihasználni".

Tokióban egy csereprogramot tartalmazó megállapodást kötött a gödöllői Szent István Egyetem rektora és a Joszai Egyetem vezetője. Ezen kívül évente öt magyar egyetemista tanulhat Japánban az egyetem felajánlása alapján. A hallgatók összes költségét a japán fél állja, sőt, a diákok még költőpénzt is kapnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, egyre csúnyább, ami az amerikai tőzsdéken történik

Bejelzett a félelemindex, egyre csúnyább, ami az amerikai tőzsdéken történik

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban vannak a tőzsdék. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt a chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedés elején. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×