Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Teherán nyitva hagyta a kiskaput

Iráni diplomaták támogatták azt az alkut, amelynek nyomán az iszlám köztársaság jó néhány évig képtelen lenne atomfegyverhez jutni. Teherán főtárgyalója méltatta a Bécsben kidolgozott nemzetközi elképzelést, amelynek nyomán külföldre küldenék a dúsítandó uránt. Kérdés azonban, hogy a teheráni vezetés is rábólint-e az alkura.

Hét napig tartó diplomáciai alkudozás után úgy tűnik, sikerült elmozdítani a holtpontról Irán a nyugati országok vitáját a gyanúsnak tartott atomprogramról. Irán, az Egyesült Államok, Franciaország és Oroszország is elfogadta azt a vázlatot, amely szerint az iráni urán nagy részét Oroszországba küldenék dúsításra. Ez azt jelenti, hogy a külvilág ellenőrizni tudná, mit csinál Teherán a hasadó anyaggal és biztosíthatná, hogy az ország több éven át ne legyen képes atomfegyvert létrehozni.

Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vezetője, egyben a kompromisszum kidolgozója azt mondta: imádkozik, hogy az összes érintett fővárosban igent mondjanak.

Iránt eddig háromszor sújtották ENSZ-szankciókkal, mert nem volt hajlandó visszafogni a dúsítási programot, Izrael és a korábbi amerikai vezetés is háborút helyezett kilátásba.

Az iszlám köztársaság továbbra is azt hangsúlyozza, hogy joga van az urándúsításhoz, hogy így termeljen fűtőanyagot az általa békésnek mondott atomenergia-programjához.

Ali Asgar Szoltanieh, iráni főtárgyaló méltatta az alkut, de nyitva hagyta a kiskaput, hogy azt elutasíthatják. "Tüzetesen át kell néznünk a szöveget, és további értelmezésre van szükség a fővárosokban" - mondta. Az IRNA iráni hírügynökség néhány órával később már arra utalt, hogy a vezetés távolról sem lelkesedik a tervért, amelynek értelmében a dúsítandó urán háromnegyedét Oroszországba küldenék.

Az IRNA szerint az az állítás, hogy az iráni küldöttek támogatták az elképzelést, az ország elleni pszichológiai hadviselés része. A tárgyalásokon nevüket elhallgató amerikai diplomaták nem zárták ki, hogy az együttműködésért cserébe Irán amerikai biztonsági technológiához juthatna polgári atomreaktoraihoz. Hozzátették azonban, hogy erről csak a megállapodás után lehet szó és Irán nem közvetlenül Amerikától kapná meg a technológiát.

Elemzők most azt találgatják: hajlandó-e az iráni vezetés a stratégiai lépésre és elfogadni, hogy - legalábbis egy ideig - nem lehet atomfegyvere.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×