Infostart.hu
eur:
363.51
usd:
312.7
bux:
147542.85
2026. szeptember 8. kedd Adrienn, Mária
Forint notes - Hungarian currency
Nyitókép: Getty Images/Balint Erlaki

Egyszeri 100 ezer forintot kaphatnának a legalacsonyabb keresetűek még az idén

Jövőre 10-15 százalékos béremelés lehet, de a tárgyalások még tartanak.

Bérkérdésekről tárgyalt a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) szerdán, a munkavállalók és a munkaadók kezdeményezték, hogy az idei infláció ellentételezésére a munkaadók adó- és járulékmentesen adhassanak a dolgozóknak egyszeri, 100 ezer forint juttatást az idén.

Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára elmondta, a szakszervezetekkel közösen kezdeményezték, hogy a legalacsonyabb keresetűeknek a munkaadók, ahol erre lehetőség van, egyszeri adómentes juttatást adhassanak, miután az idei éves infláció 17,5 százalék körül lesz, míg a minimálbér 16 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 14 százalékkal emelkedett.

A VOSZ főtitkára beszámolt arról, hogy munkaadók szerint a jövő évi bérfejlesztésről az idei harmadik negyedéves GDP adatok ismeretében lehetne pontosabb számokat mondani. A munkaadók többsége szerint,

idén nulla közeli gazdasági növekedésnél lehetne 10-15 százalékos átlagos bérfejlesztésről beszélni.

Az ülésen szóba került egy négyéves koncepció a kétszintű minimális bérrendszer - a minimálbér és a garantált bérminimum - átalakítására. A minimálbér kategória megtartása mellett egy olyan ágazati bértarifarendszert alakítanának ki, amelyben a különböző versenyképességi helyzetben lévő ágazatok ágazati garantált bérminimumot határozhatnának meg. Ez rugalmasságot adna rendszernek, a munkaadók pedig támogatni tudnák, hogy a versenyképesebb ágazatokban magasabb legyen a garantált bérminimum. Ez az uniós irányelvben megfogalmazott kollektív megállapodások szerepének növelését is szolgálná, illetve segítené a minimálbérek felzárkózását is - mondta Perlusz László.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke kifejtette, az egyszeri 100 ezer forintos adó és járulékmentes juttatást plusz áfabevételt hozna a költségvetésnek is a fogyasztás növekedése révén. Vélhetően a munkaadók ezt az egyszeri juttatást az alacsonyabb keresetű munkavállalóknak adnák, akik fogyasztásra fordítanák az összeget.

A szakszervezeti vezető elmondta, a munkavállalói oldal előterjesztette javaslatát a minimálbér 15 százalékos, a garantált bérminimumot 10 százalékos jövő évi növelésére. A szakszervezetek szerint a gazdaság bővüléséhez a belső fogyasztásnak növekednie kell, és ezt az emelkedő bérek segítenék - mondta a Munkástanácsok elnöke.

Palkovics Imre szerint

a két minimálbéres struktúrát meg kellene szüntetni.

A minimálbért, 2027 környékére 350-370 ezer forint körüli szintre növelve lehetne összeolvasztani a garantált bérminimummal. Ezt követően pedig ágazati tarifamegállapodások keretében lehetne megfogalmazni a szakmai minimumokat, ami bértarifát eredményezne. Ennek a fóruma az ágazati paritásos bizottságok lennének, amelyeket Magyarországon még a Phare programban alakítottak ki. Ezzel visszakapnák az ágazati paritásos bizottságok korábbi funkciójukat, terjednének a kollektív szerződések, a szociális párbeszéd is élénkülne - tette hozzá a Munkástanácsok elnöke.

Palkovics Imre elmondta, a VKF ülésen a Munkástanácsok a szülői szabadság kiadásával kapcsolatban előterjesztette, hogy a pótszabadság kivételéről a szülők rendelkezhessenek.

Címlapról ajánljuk
7 millió haláleset évente: láthatatlan veszélyt jelent a levegő, amit belélegzünk

7 millió haláleset évente: láthatatlan veszélyt jelent a levegő, amit belélegzünk

A légszennyezés világszerte évente közel 7 millió idő előtti halálesethez járul hozzá, miközben tízből kilenc embernek a WHO ajánlásainál rosszabb minőségű levegőt kell belélegeznie. Bár a helyzet javult, a legtöbb magyar város továbbra is Európa szennyezettebb feléhez tartozik. Az ENSZ 2019-ben nyilvánította szeptember 7-ét a Tiszta levegő a kék égboltért nemzetközi napjává. A légszennyezés ugyanis még mindig az egyik legnagyobb környezet-egészségügyi kihívás. A témáról Varga Judit, a HungaroMet Zrt. levegőminőség-védelemmel foglalkozó munkatársa nyilatkozott az InfoRádióban.

Magyar Péter viszonválasza: „ne hazudjon bele az emberek szemébe”

Parlamenti viszonválaszában belügyminisztériumi számokkal szembesítette a kormányfő a KDNP-s ex-belügyminiszterhelyettest. Rétvári Bencét és Torockai Lászlót is hazudozással vádolta, és beszámolt egy szombati programjáról.
Ütik a Waberer's-t, küszöbön a 100 dolláros olajár - Mi történik ma a tőzsdéken?

Ütik a Waberer's-t, küszöbön a 100 dolláros olajár - Mi történik ma a tőzsdéken?

Az ázsiai piacokon vegyes hangulatú kereskedést láthatunk, a pénteki amerikai chiprali után pedig a dél-koreai tőzsde is felpattant. Ezt követően iránykeresést láthatunk Európában. Délután a Waberer's részvényeit kezdték el adni a befektetők, miután Kapitány István bejelentette, hogy feljelentést tesz a minisztérium a cég MFB-finanszírozása miatt, ennek eredményeként pedig már féléves mélyponton is járt az árfolyam.  Ami a gazdasági eseményeket illeti, délelőtt 11 órakor az Európai Unió második negyedéves GDP-adata következik. Az Egyesült Államokban a Labor Day miatt zárva tartanak a tőzsdék. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×