Infostart.hu
eur:
392.35
usd:
342.65
bux:
121754.84
2026. március 16. hétfő Henrietta
Érdeklődők a Fővárosi Autópiacon, a XIX. kerületi Nagykőrösi úton 2013. szeptember 7-én.
Nyitókép: Kovács Tamás

Már majdnem annyi használt autót veszünk, mint tavaly

Visszatértek a vásárlók a használtautó-piacra Magyarországon. Májusban már csak 14 százalékos volt az elmaradás az egy évvel korábbi forgalomhoz képest, és az áprilisi mélypont után az év ötödik hónapjában már mintegy 60 ezer használt autó cserélt gazdát – mondta az InfoRádióban Halász Bertalan, a Jóautók.hu vezérigazgatója.

Meglepően gyorsan kapaszkodik vissza a piac – összegezte az elmúlt hetek tapasztalatait Halász Bertalan, a Jóautók.hu vezérigazgatója. Tavaly májusban 69 ezer használt autó cserélt gazdát, 2020 azonos időszakában 60 ezer, ami már majdnem utolérte az előző évi szintet.

"Látszik az optimizmus" – értékelte a vezérigazgató az első öthavi adatokat. Emlékeztetett arra, hogy a piac beszakadása március második felében kezdődött, és áprilisban volt a mélypont: az új autók forgalomba helyezésében 55 százalékos visszaesés volt, a használt autóknál pedig 38 százalékos. Míg az újautó-eladások májusban sem kezdtek el kikecmeregni a gödörből – az előző évihez képest továbbra is 55 százalékos elmaradást mutattak az adatok –, a használt autók esetében felélénkült a forgalom.

"Érződik az, amire számítani lehetett, hogy

a válság hatására az újautó-piacról a használtaké felé kezdenek elmozdulni a vevők"

– mondta Halász Bertalan. Ebben a gazdasági bizonytalanság miatti óvatosabb megtakarításfelhasználás is szerepet játszhat.

Azt egyelőre senki sem tudja, lesz-e második járványhullám, és az ősz hogyan fog alakulni, de ha minden rendben megy, akkor a használt piacon a visszaesés, amit 15-25 százalék közé saccoltak a válság első heteiben, a mostani tendenciák alapján 5-10 százalékosra zsugorodhat.

"Az új autóknál már nem vagyunk ennyire optimisták, ott a válságból való kilábalás útja nem V, hanem inkább L alakú lesz:

25-40 százalék közötti visszaesésre lehet számítani a tavalyi évhez képest"

– tette hozzá Halász Bertalan.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rendzavarás nélkül lezajlottak az ünnepi megemlékezések
Minden a március 15-i eseményekről

Rendzavarás nélkül lezajlottak az ünnepi megemlékezések

Reggel katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében a budapesti Kossuth téren felvonták a nemzeti zászlót. Fél tizenkettőkor elindult el a Békemenet a Margit hídon át a Kossuth tér felé. Kiderült: az ottani ünnepségen Orbán Viktor mellett Szijjártó Péter és Lázár János is felszólalt. Hídfoglalást tartott délután a Kutyapárt, a Pilvax közben lezajlott a Mi Hazánk megemlékezése. A Nemzeti Menet résztvevői a Deák térről a Hősök terére vonultak, ahol negyed ötkor kezdődött a színpadi műsor. Magyar Péter öt óra után lépett színpadra. A napot biztonsági szempontból Kovács Zoltán foglalta össze vasárnap este.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
Trump lesöpörte az asztalról a béketervet, Iránt és Izraelt is súlyos csapás érte – Híreink az iráni háborúról vasárnap

Trump lesöpörte az asztalról a béketervet, Iránt és Izraelt is súlyos csapás érte – Híreink az iráni háborúról vasárnap

Teljesen megbénult az olajexport, miután egy iráni dróntámadás következtében lángok csaptak fel az Egyesült Arab Emírségek egyik legnagyobb olajkikötőjében, a Fudzsaira terminálon. Amerikában a benzinárak 23%-ot ugrottak a közel-keleti háború kezdete óta. A bagdadi amerikai nagykövetséget is dróntámadás érte, az épületet két kamikaze-drón találta el, sérültekről egyelőre nincs hír. Donald Trump nem hajlandó békét kötni, amíg Irán fel nem adja nukleáris törekvéseit, az amerikai elnök emellett azt is belengette, hogy az első számú iráni vezető talán már nincs is életben. Percről perce követjük az iráni háború eseményeit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×