eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Beindult a teherkomp Esztergom és Párkány között

Határon átnyúló együttműködésben készült teherkompot adtak át pénteken Esztergom és Párkány között. Az 1,1 milliárd forintos beruházással megszűnt a Esztergom és Párkány közötti áruszállítás fő akadálya, mert a komp a legnagyobb kamionok átkelését is lehetővé teszi.

A komp átadása újabb fontos állomása Magyarország és Szlovákia stratégiai szövetségének. Mindkét kormány azon dolgozik, hogy a következő években számos hasonló eseményre kerüljön sor - mondta köszöntőjében Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára.

Érsek Árpád, a Szlovák Köztársaság közlekedési, építésügyi és régiófejlesztési minisztere magyarul és szlovákul elmondott beszédében kijelentette, hogy "jó úton járunk" majd hozzátette, "kívánatos lenne, ha minden 20 kilométeren lenne valamilyen átkelő a két ország között, amelyek közelebb hoznák egymáshoz a szomszédos régiókat". Völner Pál, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a beruházás fellendülést hoz Esztergom és Párkány térségének. Arra kérte a térség vezetőit, hogy folytassák további átkelők építését, mert ezek mindkét országnak előnyt biztosítanak.

Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója ismertette, a teherkomp napi 150-200 kamion átkelését teszi lehetővé a szlovák és a magyar oldal között.

A legközelebbi - kamion átkelésére alkalmas - hidak, a komáromi Erzsébet-híd és a budapesti Megyeri-híd 40-50 kilométerre fekszenek. Az Esztergomtól mintegy 1,5 kilométerre nyugatra megépült átkelőn 15 perc alatt jutnak át a túlpartra a kamionok.

Egy időben két komp közlekedik, az Árpád és a Han Kardam nevű hajók terhelhetősége 1500 tonna, rakfelületük 1800 négyzetméter , szállítási kapacitásuk 25 darab 40 tonnás kamion.

A fejlesztés a magyarországi 11-es főút és a szlovákiai 63-as főút között teremt közvetlen kapcsolatot. Hozzájárulhat ahhoz, hogy a 11-es út közúti áruszállításának jelentős része egy többféle szállítási módot kombináló logisztikai központ segítségével vasútra vagy vízre terelődjön.

A Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében befejezett fejlesztés vezető partnere a NIF Zrt. volt és a Kolpingova rodina ¦túrovo n.o. volt a partnere a projektben.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×