Infostart.hu
eur:
385.07
usd:
331.53
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Nem változik a fókusz a Richternél

Eredményesség szempontjából közepes volt az első félév a Richternél - mondta a társaság vezérigazgatója a második negyedévi eredmények közzététele után. Bogsch Erik hangsúlyozta: az eredményeken leginkább a rubel árfolyam gyengülése látszik meg, a társaság továbbra is elsősorban a nőgyógyászati készítmények forgalmazására koncentrál.

Közepesen jó félévet zárt a Richter Gedeon Nyrt. - mondta az InfoRádiónak a társaság vezérigazgatója. Bogsch Erik kifejtette, hogy a cég jól szerepelt Kínában, és a helyzetet figyelembe véve Oroszországban is, ahol rubelben 15 százalékkal növekedtek, miközben 25 százalékkal gyengült az euró-rubel árfolyam.

Lényeges, hogy a méhmióma ellenes készítmény forgalma szépen növekedett minden országban, elsősorban Nyugat-Európában – tette hozzá.

Bogsch Erik beszélt arról is, hogy továbbra is a nőgyógyászati készítmények forgalmazására koncentrál a társaság, hiszen az árbevétel több mint egyharmadát adják, és a növekedést is elsősorban ezekből várják.

A második félévben az elsőnél kicsit gyengébb eredményekre számít a vezérigazgató, vagyis összességében stagnálás következhet egy rendkívül kiugró tavalyi év után – emelte ki.

A gyógyszergyár nettó nyeresége 18,10 milliárd forint lett az április-júniusi időszakban, 19,4 százalékkal maradt el a múlt év második negyedévétől, amit a vezérigazgató elsősorban az egy év alatt, mintegy, valamint a magasabb értékesítési és marketingköltségekkel indokolt, amelyet csak részben ellensúlyoztak például a csökkenő kutatási-fejlesztési költségek.

Az év első hat hónapjában 187,27 milliárd forint árbevételt ért el a Richter, 1,8 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban, az anyavállalat tulajdonosaira jutó adózott eredménye viszont 19,2 százalékkal 30,3 milliárd forintra csökkent.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Új fázisba lép a szlovákok atomerőmű-projektje

Új fázisba lép a szlovákok atomerőmű-projektje

Robert Fico úgy fogalmazott: Szlovákia egyedülálló helyzetbe kerülhetne, mivel a világ azon kevés országai közé tartozna, amelyeknek egyszerre van tapasztalata orosz és nyugati gyártmányú atomreaktorok üzemeltetésében.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×