Infostart.hu
eur:
385.92
usd:
331.76
bux:
120674.21
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Módosította az Országgyűlés a bankadóra vonatkozó szabályozást

Az Európai Bizottság kifogásainak engedve módosította az Országgyűlés a bankadó csökkentésére vonatkozó szabályozást.

A bankadó csökkentését már az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank és a kabinet közötti megállapodás is rögzítette, ám korábban elfogadott formáját Brüsszel aggályosnak tartotta, ezért 127 igen, 27 nem és 40 tartózkodó szavazat mellett módosította a Ház a január 1-jétől hatályos szabályozást.

A bankadó alapja jövőre az adott pénzintézet 2009. évi korrigált mérlegfőösszege, az adó felső kulcsa pedig további 7 bázisponttal csökken, így az eddigi 0,31 százalékos terv helyett 0,24 százalék lesz. Az alsó kulcs változatlan marad, 50 milliárd forintig 0,15 százalék.

Hornung Ágnes Anna, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára módosítás korábbi vitájában aláhúzta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának fenntartásáért elkerülhetetlenné vált a bankadó átírása és a kormány célja, hogy növelje a hitelezési aktivitást.

"A pénzügyi intézmények 2016-ban nem fizethetnek több adót, mint a 2015-ben fizetett adójuk 45 százaléka, illetve 2017-ben nem fizethetnek többet mint a 2015-ben fizetett bankadójuk 30 százaléka."- mondta Hornung Ágnes Anna.

Ám e 2017-es újabb adócsökkentéshez a pénzügyi intézményeknek jövőre növelniük kell hitelállományukat.

Az MSZP-s Tukacs István úgy vélte, hogy a bankok, ahogy a telekommunikációs cégek minden terhüket áthárították ügyfeleikre és mára nem a jó gazdasági mutatók miatt engedheti meg magának a kabinet a módosítást, hanem azért, mert ösztönöznie kell a hitelezést.

"Önmagában az az előterjesztés, ami előttünk fekszik értelmetlenné teszi mindazt, amit a kormány eddig ebben a tárgykörben beszélt" - fogalmazott Tukacs István.

A Jobbikos Z. Kárpát Dániel viszont úgy látta, hogy az előterjesztés a magyar kormányzat kapitulációját jelenti.

"Ciki ami történt, egészséges kompromisszumról beszélnek, miközben szolgai magatartással aláírták azt, amit az EBRD akart Önöktől" - mondta Z. Kárpát Dániel.

Hornung Ágnes Anna zárszavában továbbra is kiállt amellett, hogy a bankok és pénzügyi szolgáltatók nem háríthatják át ügyfeleikre a különféle díjakat, majd rámutatott, hogy a bankokkal való viszonyt megfelelő pályán kell tartani, ennek javítása azért fontos, hogy Magyarország tartani tudja az uniós átlag feletti növekedést.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×