eur:
394.25
usd:
365
bux:
65619.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Folytatódik a légzsák-botrány az Egyesült Államokban

Három autógyárnak 2,1 millió kocsit kell visszahívnia javításra az Egyesült Államokban, az ok nélkül kinyíló légzsák kockázata miatt - közölték az amerikai közúti közlekedésbiztonsági hatóságnál (NHTSA) a hét végén.

Előzőleg négyszáz esetről érkezett jelentés, amikor a japán Toyota és a Honda, illetve az olasz-amerikai Fiat Chrysler autóiban ok nélkül kinyílt a légzsák, kisebb baleseteket okozva.

Ez a három cég most negyedszer kényszerül visszahívni a 2000-es évek első felében gyártott autóit, miután a korábbi három alkalommal elvégzett javítások nem bizonyultak elegendőnek.

A bajt egy hibás mikrocsip okozza, de most már az egész légzsákegységet ki kell cserélniük a gyártóknak.

Az ügynek nincs köze - bár egymillió autót érintően átfedések vannak - egy másik, szintén sokmillió amerikai autóra vonatkozó visszahíváshoz, a japán Takata autóipari beszállító légzsákjai miatt. A Takata légzsákjainak felfújó szerkezete törésre hajlamos, és az emiatt szétrepülő fémrepeszek több halálos balesetet is okoztak az amerikai hatóság tudomása szerint.

A légzsák volt az egyik eleme az amerikai General Motors autógyár tavalyi botrányának is. Az amerikai cég késlekedett a visszahívásokkal, miközben hibás gyújtáskapcsolói megszakíthatták a biztonsági berendezések áramellátását.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Hatalmas logisztikai csarnokot épít Debrecen mellett egy belga-magyar fejlesztő

Hatalmas logisztikai csarnokot épít Debrecen mellett egy belga-magyar fejlesztő

A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 000 négyzetméter alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen. A WLP az első külföldi érdekeltséggel is rendelkező beruházó, amelyik előre, megrendelésállománnyal még nem rendelkező, spekulatív módon fejleszt a Hajdú-Bihar vármegyei székhely térségében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×