Infostart.hu
eur:
363.56
usd:
318.68
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

A cégek átlagosan 3,8 százalékos béremelést terveznek

A magyarországi cégek átlagosan 3,8 százalékos béremelést terveznek jövőre egy friss felmérés szerint - derült ki csütörtökön Budapesten a Hr-vezetők országos konferenciáján.

A Napi Gazdaság rendezvényén Dara Péter, a kutatást végző egyik cég, a DEVISE Hungary ügyvezető igazgatója elmondta: a Simconsult-tal közösen végzett kutatásuk során közel 300 cég felsővezetőjét és Hr-munkatársát kérdezték meg arról, hogy mit terveznek 2012-ben. Hozzáfűzte: minden régióból vettek részt a felmérésben, és a megkérdezett cégek 48 százaléka tisztán külföldi, 38 százaléka pedig magyar tulajdonú volt.

Dara Péter az eredményekről beszámolva hangsúlyozta: a megkérdezett cégek 42 százaléka az idei évet az eredmények szempontjából átlagosnak tekinti, de 39 százalék szerint rossz évet zár a cég 2011-ben, és a megkérdezetteknek alig ötöde - 19 százaléka - nyilatkozott úgy, hogy jó évet zárnak.

A felmérésből kiderült, hogy a jövőre béremelést tervező cégek negyede szubjektív alapon dönt az emelésről, illetve annak mértékéről - ismertette az ügyvezető igazgató. A cégek 41 százaléka egységesen, minden munkavállalóra érvényesen, azonos elvek alapján dönt (ezen vállalatok 73 százaléka tervez emelést). A válaszadók 34 százaléka munkaköri szintek szerint alakítja a fizetést.

A 2012-es béremelési tervek 0,3 és 7 százalék között szóródtak, átlagosan a cégek 3,8 százalékkal tervezik növelni a béreket.

A pozíciók szerinti bontást ismertetve Dara Péter elmondta: a felsővezetők bérét átlagosan 3,7, a középvezetőkét 3,5, a diplomásokét 4,2, az ügyviteli munkakörökben dolgozók bérét pedig 4 százalékkal tervezik emelni a megkérdezett cégek.

Hozzáfűzte: a szakmunkások bére 5,2, míg a segédmunkásoké 4,8 százalékkal emelkedne átlagosan 2012-ben

Címlapról ajánljuk
Újabb energiaválság szabadulhat a világra

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Olajra lépett a forint

Olajra lépett a forint

Az MNB kamatcsökkentését követően továbbra is 360 forint felett mozog az euró árfolyama. A magyar deviza gyengülése mögött főként az iráni háború újabb eszkalációja és az olajárak újbóli emelkedése, a dollár erősödése és az MNB iránymutatása állhat. Az emelkedő olajárak és az amerikai állampapírhozamok növekedése által támogatott dollár eközben négy évtizedes mélypontra taszította a japán jent, így a piac feszülten figyeli a lehetséges japán devizapiaci intervenciót.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×