Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
318.38
bux:
144628.82
2026. július 22. szerda Magdolna

Nem változik a távhőszolgáltatás ára

Technikai jellegű változás történt a távhő támogatásában - mondta a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének elnöke. Fekete Csaba hozzátette: eddig az áramtermelés, mostantól a távhő kap támogatást, amely értékében alacsonyabb, mint eddig. Az elnök hangsúlyozta: a lakosság számára ez nem jelent változást, a távhő fogyasztói ára nem változik.

Technikai módosítások történtek a távhőtörvényben, ez lehetővé teszi két kormányrendelet megszületését - közölte az InfoRádióval a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének elnöke. Fekete Csaba kiemelte: ez lehetővé teszi, hogy a kapcsolt termelők magasabb hőárat érvényesítsenek a szolgáltatók felék, utóbbiak pedig támogatást kapnak ennek az ellensúlyozására.

A lakosság számára változás nem lesz, a távhő fogyasztói ára nem változik, ahogy azt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is megerősítette közleményében. Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár bejelentette, hogy a napokban elfogadott távhőtörvény módosítás alapján elfogadott miniszteri díjrendelet szerint a lakossági felhasználóknak és a külön kezelt intézményeknek nyújtott távhőszolgáltatásban továbbra is a jelenlegi, 2011. március 31-i szinten befagyasztott árakat kell alkalmazni.

A közlemény emlékeztet: a kormány alapvető célkitűzései közé tartozik, hogy a lakosság terheinek további növekedését megakadályozza a jelenlegi szétszabdalt, átláthatatlan, pazarló és a fogyasztókat indokolatlan költségekkel terhelő távhőszolgáltatási rendszer gyökeres átalakításával.

A távhőszolgáltatás a jövőben az ország minden részén központilag meghatározott egységes díjszerkezettel és árképzési elvekkel, de az indokolt költségeknek megfelelően, eltérő díjtételekkel és támogatásokkal működhet. Az állam erős szerepvállalása a fogyasztók érdekeinek hatékony megjelenítését teszi lehetővé - olvasható a közleményben.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.

Orbán Viktor: mostantól minden illegitim, a cél a jogállam békés visszaállítása

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tartott tájékoztatót. Az InfoRádió kérdésére beszélt Szijjártó Péter döntéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×