Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Milyen nyári leárazások várhatóak?

Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a korábbinál kisebb leárazások lesznek idén nyáron és a kiárusított cikkek köre is szűkebb a korábbiaknál. A szervezet főtitkára elmondta: a kereskedők és beszállítóik egyre nehezebb helyzetbe kerültek a piac 2007 óta tartó szűkülése miatt. A kereskedők ugyanis a válság éveiben szinte folyamatos leárazásokra kényszerültek.

Elkezdődött a nyári leárazások szezonja. A kereskedők látják, mely termékek fogynak kevésbé, és nem szeretnék, hogy a szezon végén a nyakukon maradjon bármi is - mondta az InfoRádiónak az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos György kiemelte: a kiárusítás fő célja a kedvcsinálás.

A válság és a fogyasztás visszaesése a ruházati kereskedelmet is megviselte. A kereskedők reklámokkal, akciókkal próbálták becsalogatni a vásárlókat az üzletekbe, így a tartalékaik elfogytak - hangsúlyozta a főtitkár. Hozzátette: a ruházati kereskedelemben negyedével, több mint 2500-cal csökkent az értékesítő helyek száma.

Idén is lesznek nagy akciók, de Vámos György szerint összességében kevesebb terméket vonnak be ebbe a körbe, és nem lesz olyan mértékű a leárazás, mint korábban, mert a kereskedők mozgástere szűkült.

A főtitkár közölte, hogy oda kell figyelni az árakra, a kereskedő ugyanis nem térhet el a meghirdetettektől. Jogszabályellenes, ha az akciós terméket nem cserélik vissza, mivel minőségi kifogással ugyanúgy élhet a vásárló, kivéve, ha hiba miatti a leárazás - figyelmeztetett.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×