Infostart.hu
eur:
355.7
usd:
312.62
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Túl puha a kormány a gazdák szerint a tokaji névhasználat ügyében

Keményebb fellépést várnak a magyar kormánytól a tokaji névhasználata kapcsán a helyi szőlőtermelők és borosgazdák - fogalmazta meg a helyiek véleményét Marcinkó Ferenc, a Tokaji Hegyközségi Tanács elnöke pénteken az MTI érdeklődésére.

A tokaji bor nevének védelme most azért került újólag napirendre, mert a szlovákok szintén bejegyeztették a Tokaj nevet az unióban.

Ezzel továbbra sem ért egyet a helyi szőlőtermelő és bort előállító közösség, mivel Magyarország már korábban levédette a Tokaji nevet, és azt az Európai Unió is elismerte. Időközben azonban ezt Tokajra változtatták, mivel a bor származási helyét jelölő földrajzi nevet védették le, mint földrajzi árujelzőt.

A két ország között régóta vita van a tokaji névhasználatról. Ez ügyben 2004-ben majdnem sikerült megegyeznie a két országnak, ám akkor a szlovákok nem teljesítették ígéretüket, így nem született megegyezés.

A Tokaji nevet egyebek között csak akkor használhatták volna északi szomszédunknál, ha pontosan kijelölik azt a területet, ahol ilyen néven kívántak bort előállítani. Ez a magyar vélemény szerint 565,2 hektáros termőterületet jelentett volna.

Emellett harmonizálniuk kellett volna a tokaji borra vonatkozó előírásaikat a magyar bortörvénnyel, illetve különféle más jogszabályokkal. Továbbá a tokaji bor egységes minőségét egy közös testület ellenőrizte volna. Ezzel egy határon átnyúló borvidék jöhetett volna létre.

Ez azonban kútba esett - mondta a helyi hegyközségi tanács elnöke. Szerinte látható, hogy a szlovákok nem kívánnak a tárgyalóasztalnál megegyezni az ügyben, ezért kérnek a gazdák keményebb fellépést a kormánytól érdekeik védelmében. Álláspontjuk szerint mindenekelőtt az Európai Bizottsághoz kell fordulni a kérdésben, és amennyiben ott Magyarország számára nem megfelelő döntés születik, nemzetközi bíróság elé kell vinni az ügyet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Új történelmi csúcson járt az OTP!

Új történelmi csúcson járt az OTP!

Az ázsiai tőzsdéken többnyire pluszos kereskedést láthattunk ma reggel, ezt követően viszont Európában mérsékelt esés bontakozott ki, és az amerikai indexek is csökkenésekkel zártak, pedig a Dow még csúcsot is döntött napközben. A magyar tőzsde a délelőtti emelkedést követően lefordult a nap második felében, de az OTP ma is új történelmi csúcsra ment. A dollár elmúlt napokban látott erősödésének hatására erős nyomás alá kerültek a nemesfémek is, az esés pedig szerdán reggel is folytatódott, napközben azonban látványos fordulat figyelhető meg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×