Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

A gyerekek csak 22 éves korukra becsülik meg a szüleiket

Egy internetes felmérés szerint a gyerekek csak 22 évesen kezdik igazán becsülni a szüleiket, akiknek akkor már a tanácsát is jobban elfogadják az élet fontos kérdéseiben. Ehhez azonban az kell, hogy az egykor lázongó gyerek önálló életet kezdjen.

Brit kutatók szerint a kamaszkor végeláthatatlan veszekedései után a szülő-gyerek kapcsolat akkor rázódik helyre igazán, amikor a gyerek 22 éves lesz, mert akkor érti meg, mennyire fontos a család. A szülői szerep elfogadásához hozzájárulhat az is, ha a gyerek a tanulmányai miatt elköltözik otthonról, dolgozni kezd vagy családot alapít.

A onepoll.com internetes piackutató cég ötezer családot kérdezett meg. A felmérésben résztvevők negyede vallotta be, hogy a családi otthon elhagyása sokként érte őket, minden második pedig azt mondta: hiányzik neki a szülei rendszeres gondoskodása. További 17 százalék azt válaszolta, hogy csak akkor kezdte igazán értékelni a napi szintű szülői támogatást, amikor egyetemre ment.

"A kisgyerekek felnéznek a szüleikre, és mindent magukba szívnak, amit azok mondanak neki. De amikor elérik a kamaszkort, mindennel ellenkeznek, amit a szüleik megpróbálnak tanítani nekik, és minden adandó alkalommal a határokat feszegetik" - mondta a piakutató cég szóvivője, aki szerint a tinédzserek önfejűek, lobbanékonyak, függetlenek, anyu, apu pedig cikivé, fojtogatóvá és túlságosan is védelmezővé válik számukra.

A gyerekek azonban egyszer csak kirepülnek a családi fészekből, elkezdenek magukról gondoskodni; önálló döntéseket kell hozniuk a pénzügyeikről, a kapcsolataikról, az étkezésről, az egészségről - igazán ilyenkor döbbennek rá a szülők fontosságára. "Hirtelen anyu és apu olyan erővé válik, amire figyelni kell, mivel többé már lehet őket természetesnek venni" - teszi hozzá a szóvivő, aki szerint ebben az életszakaszban a szülői tanács hirtelen mindennél fontosabbá válik.

A felmérés szerint sokak számára akkor változott meg igazán a szülő-gyerek kapcsolat, amikor gyerekük születik és megértik, milyen a baba mellett egész éjszakákat tölteni ébren és komoly döntéseket hozni a gyereknevelésben. A nők általában 27, míg a férfiak 29 éves koruktól kezdik elfogadni a szülői tanácsot a gyereknevelés fontos kérdéseiben.

A válaszadók 78 százaléka bevallotta: csak a családalapítás után kezdte megérteni, hogy szülei milyen nehézségeken mentek át. Közel 70 százalékuk mondta azt, hogy igazán akkor lett jóban szüleivel, amikor saját életet kezdett, és stabil párkapcsolata lett.

A húszas éveink végére még esetleg arra is hajlandóak vagyunk, hogy megköszönjük szüleinknek segítségüket - legalábbis ez derül ki az online kutatásból, amely szerint a nők 72, míg a férfiak 70 százaléka rendszeresen a szülők tudtára adja, mennyire becsüli tanácsaikat és támogatásukat.

Címlapról ajánljuk
Csatatér: Dunaújvárosban hármas csata lesz, a Dunai Vasmű a fő kampánytéma az országgyűlési választáson

Csatatér: Dunaújvárosban hármas csata lesz, a Dunai Vasmű a fő kampánytéma az országgyűlési választáson

Érdekes hármas csata elé nézünk az országgyűlési választásokon a Dunaújváros központú, és tíz kisebb települést is tartalmazó Fejér vármegyei 4-es számú egyéni körzetben. A Tisza Párt „arca”, Nagy Ervin csap össze a jelenlegi fideszes képviselővel, Mészáros Lajossal, de beleszólhat a versenybe a DK-s színekben induló dunaújvárosi alpolgármester, Szabó Zsolt is.

Irán szerint a Hormuzi-szoros nyitva áll minden hajó előtt, kivéve az ellenségekkel kapcsolatban állókat

A Hormuzi-szoros továbbra is nyitva áll minden hajó előtt, kivéve az "Irán ellenségeihez" kapcsolódó hajókat – jelentette be vasárnap Irán ENSZ-tengerészeti ügynökségének képviselője.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×