2023. augusztus 24. 05:45 Tejes őrület: így szakította át a tejszállító az M3-as szalagkorlátját – videó A baleset után a tartálykocsiban lévő tej és a kamion üzemanyaga is az útra folyt.
2023. augusztus 23. 12:15 Zuhan a tej ára, de a vásárlók ezt kevésbé érzik Világszerte csökken a tej termelői ára. Magyarországon az alapár 6 százalékos csökkenése mellett a nyerstej átlagára 5 százalékkal mérséklődött 2023 júliusában a 2023. júniusihoz képest, és 10 százalékkal elmaradt az előző év azonos hónapjának átlagárától.
2023. augusztus 7. 05:30 Ha ilyen tejet vett, meg ne igya, többen rosszul lettek tőle - lépett a boltlánc Többen panaszkodtak rosszullétre a piliscsabai Aldiban vett 1,5 százalékos, saját márkás tej fogyasztása után. Összesen 12 ezer liter italt hívtak vissza - itt vannak az érintett tételek.
2023. július 14. 14:31 Csökkenésnek indult a tej ára A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megvizsgálta a tejpiacot és megállapította, hogy a tej ára csökkenésnek indult havi alapon, éves szinten pedig jelentősen lassult a drágulás üteme – derül ki a hatóság pénteken közzétett jelentéséből.
2023. május 1. 15:48 Tejháború kezd kialakulni Romániában Május 1-től az áruházláncok fél évig legalább 20 százalékkal olcsóbban forgalmazzák a friss tejet, de
2023. április 26. 14:32 Tejre menő küzdelem az árak csökkentése érdekében Öt hazai szakmai szervezettel és az Agrárminisztériummal egyeztette a tejtermékek fogyasztói árának csökkentését célzó javaslatterveit a Gazdasági Versenyhivatal.
2023. április 21. 20:59 Lehet egyeztetni a tej árának csökkentéséről Romániában A román versenytanács nem ellenzi, hogy a feldolgozók és kiskereskedők a közösen vállalt árengedmények mértékéről egyeztessenek egymással a tej árának ideiglenes csökkentése érdekében, ugyanakkor a versenyszabályok betartásának fontosságára figyelmezteti az érintetteket.
2023. március 29. 18:56 Megy az emésztőgödörbe Erdély teje Demonstrációt tartottak az erdélyi tejtermelők. Magyarország teje is nyomja a piacot.
2023. március 13. 07:22 Harcz Zoltán: uniós tejfelesleg keresi a gazdáját Magyarországon A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója szerint az Európai Unióban két hónapja csökkennek a tejfelvásárlási árak, és vannak tejfeleslegek. Ez okozza itthon a vaj és a sajt árának csökkenését, a hazai felvásárlási árakat ugyanis szerződések rögzítik.
2023. február 21. 11:40 Érdekes fordulat a hazai élelmiszerboltok árcímkéin Egy hét alatt 0,13 százalékkal csökkent a félbarna kenyér ára. Fordulatnak ezt még nem lehet nevezni, de érezhető, hogy jelentősen fékeződik a drágulás.
2023. február 9. 11:26 "A kormány az ársapkák kivezetésében érdekelt" - fontos dátumot közölt az agrárminiszter Az árstopos termék iránt – eltérő mértékben – átlagosan 20-80 százalékkal nőtt a kereslet - mondta az agrárminiszter egy lapinterjúban.
2023. február 2. 09:02 Szupertehenek klónozását jelentette be Kína Szokatlanul nagy mennyiségű tejet ad az a három állat, amelyekből újakat "gyártottak", ha igaz minden úgy, ahogy bemondták.
2023. január 20. 15:17 Gyorsított vizsgálat – Valami nagy gubancot szimatol a GVH az elszállt tejárak mögött Azonnali vizsgálat indul, amely kiterjed a tejágazat egészére.
2022. november 28. 13:54 Nebih: gyanús anyagot találtak tejtermékekben Kismértékben határérték feletti mennyiségben mutatott ki aflatoxin szennyezést egy Győr-Moson-Sopron megyei tejüzem termékeiben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma, ezért a hatóság országos célellenőrzést rendelt el múlt héten.
2022. október 28. 12:12 Nem áll le a sajtdrágulás A trappista ára különösen is elrugaszkodott az egy évvel ezelőtti valóságtól.
2022. szeptember 23. 14:21 Több helyen elfogyott a hatósági áras tej, de nem lesz hiánycikk A Tej Terméktanács ügyvezetője szerint csak átmeneti logisztikai problémáról van szó.
2022. június 4. 18:00 Megállíthatatlan a tej drágulása, és nem is látszik, mikor lesz a vége Harminc százalékot meghaladó drágulás volt az elmúlt hónapokban a tej és a tejtermékek piacán – véli a Tej Terméktanács ügyvezetője.
2021. december 2. 15:08 FAO: 10 éves csúcson az élelmiszerárak Részben a kínálat szűkössége, valamint a szemestermények és a tejtermékek drágulása miatt novemberben már a negyedik egymást követő hónapban nőttek az élelmiszerárak a világon az előző hónaphoz képest.
2021. október 7. 17:06 "A teheneket nem lehet átállítani egyik napról a másikra" - ekkora bajban van a tejágazat A tömeges állatlevágások elkerülése érdekében törvénymódosításokat kér az agrárminisztertől a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
2021. október 5. 17:47 Segélykiáltás érkezett a tejtermelőktől A költségek jelentős emelkedése ellehetetleníti a tejtermelőket, ezért gyors intézkedésekre van szükség - közölte a Tej Terméktanács.
Kapitány István kiállt a Tisza Párt terveivel: nem lesz több presztízsberuházás, amíg nem működnek a közszolgáltatások