2019. március 8. 13:02 Vége a jó időnek – jön az eső Délutántól elszórtan várható zápor, zivatar, este pedig erős lesz a felhőzet.
2019. március 5. 16:41 Katasztrófa fenyegeti a hazai gabonatermesztést A gabonatermesztésben is problémát okoz az idei, átlagosnál szárazabb tél. A Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke szerint komoly következményei lehetnek annak, ha még két-három hétig nem lesz jelentős csapadék az országban.
2019. január 19. 16:57 Borús vasárnapra számíthatunk – havazás is jöhet Vasárnap többnyire felhős lesz az ég, késő délutántól egyes helyeken felszakadozik a felhőzet.
2019. január 14. 11:17 Szinte az egész országra figyelmeztetést adtak ki Négy keleti megye kivételével mindenütt 65-85 kilométer per órás, vagy még ennél is erősebb lehet a szél. A következő napokban tovább melegszik a levegő, a hét közepén néhol tavaszt idéző maximumokat mérhetünk.
2019. január 2. 08:07 Szinte az egész országra kiadta a figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat Viharossá erősödik a szél, a főváros is érintett. Emellett záporra, hózáporra és zivatarra is számíthatunk az előrejelzések szerint.
2019. január 1. 07:03 Hamisítatlan téllel ront ránk az újév Eleinte még csak eső lesz és mérsékelt hideg, de a szél teszi igazán kellemetlenné a hét végéig folyamatosan hűlő levegőt, és havazni is fog.
2018. december 27. 17:57 Rejteget még meglepetéseket az időjárás idén Bár hóra nem számíthatunk szilveszterkor, de hideg lesz az év utolsó napján – mondta az InfoRádiónak Jenki Szilvia, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
2018. december 23. 12:45 Frontok jönnek-mennek, mindenféle csapadékot hoznak Eső, havas eső, hó, viharos szél is jön a következő napokban.
2018. december 22. 19:01 Viharos szél és eső vár ránk vasárnap Vasárnap eleinte többnyire közepesen és erősen felhős lesz az ég, majd nyugat felől mindenütt megnövekszik, megvastagszik a felhőzet.
2018. december 14. 05:47 Hétvégén akár 20 centi hó is eshet Péntek délután ér el minket a csapadékot hozó ciklon, hétvégén az ország nagy részén havazni fog – mondta az InfoRádiónak Jenki Szilvia, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
2018. december 10. 16:51 Időjárás: a kedd lesz a fekete bárány Szerdától egy-két nap nyugodtabb időre számíthatunk - természetesen a decemberben szokásos keretek között. Szombatra jöhet újabb csapadékhullám.
2018. december 1. 19:45 Pozitív fordulat jön, mégsem örülhetünk Több fokkal melegebb lesz, de visszatér az eső, sőt, ónos eső is lehet. Vasárnapra négy, hétfőre öt megyére adtak ki figyelmeztetést.
2018. november 30. 16:15 Talán soha nem volt még ilyen szomjas Németország földje A mérések 140 évvel ezelőtti megkezdése óta nem esett olyan kevés eső, mint a mögöttünk álló hónapokban.
2018. október 26. 10:30 Vasárnap néhol 25 fok is lehet, de ne örüljünk Olyan lesz a hétvégi időjárás, amihez felöltözni igen bonyolult feladat: meleg lesz, de szél is, nem is beszélve az elő-előforduló esőről.
2018. október 23. 15:08 Lassan vége a szárazságnak Lassan enyhül a szárazság; a hét második felében az eddigieknél több eső várható - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2018. október 21. 15:23 Hűvös, szeles idő várható a jövőhéten Helyenként 0 fokig hűl le a levegő és napközben is csak 10 fok körül alakulnak a maximumok, aztán hétvégén visszatér a meleg.
2018. október 21. 10:40 Hűvös, esős idő várható a hosszú hétvégén Vasárnap estig a Kárpát-medence időjárását újabb magassági hidegörvény alakítja, északi áramlással több fokkal hidegebb levegő érkezik hazánk fölé.
2018. október 16. 18:17 Változik az időjárás Az elmúlt napokhoz képest más lesz az időjárás jellege - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2018. október 16. 16:01 Szálló por: már a szabadtéri sportolásra sem jó a levegő Az idősek, a gyermekek, a szív- és érrendszeri, valamint légúti betegek számára csupa-csupa rossz híre van a Nemzeti Népegészségügyi Központnak és a meteorológusoknak is.
2018. október 9. 04:50 Hét fokkal melegebb van az ilyenkor szokásosnál Míg a talaj szomjazna már egy kis esőt, a napsütéses idő kedvelői továbbra is élvezhetik a korábban megszokottnál melegebb időjárást.